Akadémia

U17: Csak ikszeltünk, de maradtunk a tabella élén

A Bayernnek saját kezében van a sorsa, céljuk a címvédés.

Ryan Johansson, a nagy reményekkel érkezett luxemburgi tehetség.


Az Eintracht Frankfurt elleni elveszített kupadöntővel a profik számára véget ért a 2017/18-as szezon. U17-es csapatunk viszont a legfontosabb hetek elé néz, Holger Seitz csapata a bajnoki címért küzd.

A vasárnapi játéknap, egyben két fordulóval a bajnokság vége előtt a Hoffenheim előtt egy, a Stuttgart előtt két egységgel vezette a Bundesliga Déli/Délkeleti tabelláját a Bayern, így minden egyes pontra szüksége volt Seitz együttesének, hogy a tabella elején végezve játszhasson a bajnoki rájátszás elődöntőjében, jó esetben a döntőjében is a végső győzelemért.

Nagy szerencséje volt a bajoroknak, ugyanis hiába játszottak csak 1-1-es döntetlent a 11. helyen tanyázó Stuttgarter Kickers otthonában, a legfőbb üldöző sem tudott nyerni: A Hoffenheim a Nürnberg vendégeként szenvedett 2-1-es vereséget. A Stuttgart 5-1-re győzött az Elversberg pályáján, ezzel pontegyenlőséggel, de gyengébb gólarányának köszönhetően továbbra is a Bayern mögött áll (tabella)

Egy fordulóval a vége előtt így áll a helyzet. Az utolsó játéknapon a Stuttgart és a Hoffenheim egymás ellen mérkőzik.



A Bayern München gólját az előző fordulóban aratott 9-1-es győzelem során triplázó Benedict Hollerbach szerezte fejjel, a hazaiak egy távoli lövéssel egyenlítettek. A felkapottabb tehetségek közül a balbekk Poznanski, a luxemburgi középpályás Johansson, a legeredményesebb müncheni, Batista Meier és a holland csatárígéret, Zirkzee is ott volt a pályán.


Felállás:Mayer – Kehl, Cavadias (74. Butler), Brugger, Poznanski (29. Tillman) – Stiller, Johansson – Hollerbach, Herrmann, Batista Meier – Zirkzee

Gólok: 0:1 Hollerbach (42.), 1:1 Filipovic (63.)


Az utolsó fordulóra június 3.-án, vasárnap kerül sor: A Stuttgart és a Hoffenheim egymás ellen mérkőzik, a Bayernnek a saját akadémiáján a kilencedik Augsburgot kell megvernie, vagy a másik meccstől függően döntetlent kiharcolnia.

Ha az élen végzünk, a Bundesliga Északi/északkeleti elsővel, azaz jó eséllyel a Lipcsével vagy a Herthával mérkőzünk a döntőbe kerülésért. A másik ágon a Bundesliga Nyugat első két helyezettje találkozik az elődöntőben. Egyikük biztosan a Dortmund lesz, ellenfelük a Schalke, a Leverkusen vagy a Mönchengladbach közül kerülhet ki.



Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top