Őrült végjátékot követően alakult ki a B-csoport végeredménye.
Marokkó tét nélkül léphetett pályára a B-csoport zárómeccsén, sokak meglepetésére majdnem le is győzték a sztárokkal megtűzdelt Spanyolország válogatottját – Aspas csak az utolsó percben, a videóbíró ítélete után tudott 2-2-re egyenlíteni.
A párhuzamosan futó Portugál – Irán meccs szintén egy utolsó percekben esett góllal zárult 1-1-es iksszel, így a hispánok végül csoportelsőként kvalifikálták magukat a legjobb 16 közé. Ellenfelük az A-kvartett másodikja, Oroszország lesz a legjobb 16-ba kerülésért, míg a portugálok Uruguay ellen mérhetik össze erejüket.
Az A és a B csoport végeredménye:
Thiago Alcantara a VB-n először léphetett pályára kezdőként, csapata egyik legjobbjaként, a 74. percben csereként hagyhatta el a pályát. A Bayern középpályása az első félidőben 100 százalékos passzmutatót generált (41/41), de lecserélésekor is passzainak 98 százaléka talált csapattársat – 5 hosszú labdájából mindegyik célba ért, volt két kaput elkerülő lövése, illetve 4-ből 3 csele is sikerrel zárult. Háromszor szerelt, 10 párharcából 7 alkalommal ő jött ki győztesen.
A vezetést egyébként Marokkó szerezte meg Boutaib góljával, pár perccel később Isco egyenlített. A spanyolok szokás szerint dominálták a játékteret, de az afrikaiaknak is voltak komoly gólszerzési lehetőségeik is, sőt a 81. percben fejjel a vezetést is ők szerezték meg. A rendes játékidőt követően a csereként beállt Aspas lesgyanús, de a VAR ítélete után szabályosnak ítélt sarkazós góljával sikerült végül egyenlíteni. Irán is az utolsó pillanatokban szerezte meg az egyenlítést jelentő találatot, sőt a hírek szerint majdnem fordítaniuk is sikerült. Ebben az esetben a portugálok pár perc leforgása alatt az elsőről a harmadik helyre csúszhattak volna vissza.
Fordulatos, élvezetes játéknap volt, a délutáni meccseken, Szaúd-Arábia 2-1-re verte Egyiptomot, míg Uruguay 3-0-ra simázta le a házigazda Oroszokat.