Válogatott

VB 2018: Így teljesített és ünnepelt Tolisso

Coco egy éve talán még álmodni sem merte volna, hogy pályára léphet a VB-n – nem, hogy csapatával megnyerje azt.


Bayernes gól sajnos nem született, Tolisso személyében viszont idén is lett egy világbajnok játékosa csapatunknak. A klub történelmének eddigi legdrágább igazolása tavaly, már Bayernesként debütált először tétmeccsen, jó teljesítményével alapjátékossá, illetve elsődleges rotációs játékossá lépett elő a klasszisoktól hiányt nem szenvedő gall kakasok között.

A Világbajnokságon öt mérkőzésen összesen 194 percet töltött a pályán, többet, mint Thomas Lemar, Ousmane Dembele, Nabil Fekir vagy Florian Thauvin:  Az ausztrálok elleni nyitómeccsükön kezdőként 78 percet játszott, az ezt követő két, Peru és Dánia elleni meccsen nem lépett pályára. Argentína ellen csereként 15, Uruguay ellen kezdőként 80, a belgák ellen 4, míg a Horvátország elleni döntőben 17 percet játszott. /// Ha az első meccsén meggyőzőbb teljesítményt nyújt, ahogy azt korábban a selejtező és a felkészülési meccseken is tette, jobb eséllyel ragadt volna meg Deschamps csapatában.




Coco nevéhez egy gólpassz is fűzödik, Uruguay ellen osztotta ki Griezmannak 0-1-es állásnál. Összesen 23,1 kilométert futott, kapuralövéssel kétszer kísérletezett – egyszer a kaput is eltalálta. 125 passzából 107 ért célba, ebből 13 volt a hosszú és 67 a középhosszú átadás. 16-szor passzolta el, négyszer szerzett labdát és négy alkalommal tisztázott. Három szabálytalanságából egy sárga lapot ért.

Karl-Heinz Rummenigge: Szeretnék játékosunknak, Corentin Tolissonak az egész FC Bayern München nevében nagyon-nagyon szívélyesen gratulálni a 2018-as Világbajnoki címhez. Mindannyian nagyon örülünk Coconak, hogy a francia válogatottal megmászta a világfutball tetejét. (…) Az oroszországi VB-n nálam a franciáké volt a legjobb csapat, és Corentin Tolisso az egész torna folyamán mértékadó szerepet vállalt ebből. (…) Az FC Bayern büszke arra, hogy Corentin Tolisso személyében egy aktuális világbajnoka is van a soraiban. A megérdemelt pihenője után illő fogadtatásban fogjuk Münchenben részesíteni.”


Tolisso felvételei:


KÉPEK:





Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top