Wriedt volt a nyerőember, Batista Meier debütált.
Második bajnokiján a második győzelmét aratta a Bayern II, ezúttal a csapat egyik túlkoros játékosa, Kwasi Okyere Wriedt volt a 3-4-3-mas játékrendszert alkalmazó Holger Seitz nyerőembere.
A 24 éves ghánai válogatott támadó pár másodperc után, illetve nyolc perccel a meccs vége előtt szerzett góljaival nyertünk 2-0-ra. A klub jelentése alapján a mérkőzés során stabil lábakon álló hazaiak többször is egyenlíthettek volna, de a bajoroknak is megvoltak a lehetőségeik, Jeong egy szóló, Welzmüller pedig szabadrúgás után próbálkozott, utóbbi a kapufát is eltalálta.
Oliver Batista Meier a 64. percben csereként beállva, 17 évesen debütált az U23-masok között, tevékeny részt is vállalt a megnyugtató második találatból: Egy labdaszerzés utáni passzából Jeong hozta helyzetbe Otschi Wriedtet, aki 16 méterről nem hibázott. Rossz hír, hogy a profiszerződésben részesített Adrian Feint sérülés miatt kellett lecserélni.
Holger Seitz: „Ahogyan arra számítottunk is, nehéz ellenfelünk volt és komplikált meccs volt számunkra. Az Ingolstadt nagyon megnehezítette, hogy érvényesítsük a játékunkat. Végsősorban megérdemelten győztünk, de volt pár jelenet, amelyen dolgoznunk kell – ezt az elkövetkezendő hetekben intenzíven megtesszük.”
A Bayern amerikai túráján jelen lesz pár ifijátékos, így a bajnokságban két és fél hétig, egészen augusztus 5.-éig nem lép pályára a fiókcsapat. A nagyok aznap a MU ellen lépnek pályára barátságos felkészülési mérkőzésen.
FC Ingolstadt II – FC Bayern Amateure 0:2 (0:1)
Bayern II: Früchtl – Feldhahn, Will, Meier – Türkkalesi, Welzmüller, Fein (75. Senkbeil), Köhn – Jeong (88. Mayer), Wriedt, Nollenberger (64. Batista Meier)
Cserék: Hoffmann, Franzke, Zaiser
Gólok: 0:1/0:2 Wriedt (1./82.)
Összefoglaló:
Hasznos linkek: