Interjúk és nyilatkozatok

Tolisso: Különleges meccs lesz

A francia középpályás a németek elleni meccs előtt adott interjút.

Az UEFA Nemzetek Ligája sorozatának első fordulójában máris láthatunk egy óriási rangadót.

Germany play World Cup winners France in Munich on Thursday.


A világbajnokságot követő csalódás után Németország igyekezhet kihasználni az ősz első válogatott meccseit, hogy kicsit csillapítsa azt. A csütörtöki teltházas Nemzetek Ligája meccs Franciaország ellen az Allianz Arenában kapusunk, Manuel Neuer szerint „a legjobb dolog, ami a németekkel történhetett”.  A válogatott első számú hálóőre hozzátette: „Újra bele akarjuk vinni a focinkba a szórakozást és élvezni akarjuk, hogy megint nyerő focit játszunk.”

„Ismét nagy szerepet fog játszani a játékunkban a védekezés. A szurkolók így megint a nagy erőbedobással teli nyomást gyakorló Németországot látják majd.” – tette hozzá a csapat hotelében Thomas Müller.

A német keretben hét Bayern-focista van, velük szemben azonban a már világbajnok csapattárs, Corentin Tolisso áll majd. „Ez lesz az első meccsünk két csillaggal a mezünkön. Különleges lesz. Egyrészt, mert sok társam lesz ott a Bayernből, másrészt pedig mert az Allianz Arenában lesz. Kiélvezem majd.” – mondta Tolisso. – „Természetesen a németeknek borzasztó vébéjük volt. De díszes társaság, nagy játékerőt képviselnek. És mi lenne jobb erőpórba, mint a világbajnok ellen összecsapni?” – tette hozzá a 24 éves középpályás.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top