Interjúk és nyilatkozatok

Kimmich: Remélem többször játszok majd hatost

A sokoldalú fiatal beszélt a német sajtónak egy-két dologról.


Joshua Kimmich a Bild szavazásán 2018 legjobb Bayernben focizó játékosa lett. Általában jobbhátvéd poszton játszik a csapatban, de ha szükséges a középpályán is bevethető. Annak idején Guardiola középhátvédként, jobboldali és védekező középpályásként, valamint eggyel feljebb is bevetette. Idén a válogatottban focizott többször is a hatos pozícióban, de például a legutóbbi bajnokin, a Frankfurt ellen is közvetlenül Lewa mögött kapott helyet.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ebben a pozícióban is kaptam lehetőséget a válogatottban, ami nekem személy szerint egész nagy meglepetés volt.  Remélem, hogy többet tudok majd ott játszani, mert nekem ez egy nagyon szórakoztató része a pályának. Mindig is fontos volt, hogy segítsem a csapattársaim és elvégezzem a nekem kiszabott feladatokat, mert ha csak itt beszélnék nektek, de nem teljesíteném a munkám, akkor nem lennék szavahihető.”

Kimmich e mellé még kapott egy levezető kérdést is azzal kapcsolatban, hogy mivel magyarázza a fején végbement frizura- és bajuszváltozásokat.

„Úgy éreztem, hogy így kell hordanom, semmi más. Gondoltam, muszáj egy kicsit változtatnom magamon.”


Image result for kimmich moustache

A szóban forgó bajusz


via Sport1

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top