Interjúk és nyilatkozatok

Neuer: A karrierem is véget érhetett volna

A Bayern világbajnok klasszis kapusa beszélt az elmúlt másfél évről.


2017 áprilisában a Real Madrid elleni negyeddöntő visszavágóján Manuel Neuer a lábát törte. A következő szezon szeptemberében pedig kiújult sérülése és az egész idényt ki kellett hagynia. A vébén visszatérő kapust azóta sok kritika érte, többször pedig belegondolt, hogy a kihagyás miatt akár egész karrierje is véget érhetett volna. A két műtét óta Neuer nyolc válogatott meccset vívott a németekkel és huszonhat tétmérkőzést hozott le a Bayern színeiben.

„Már minden megy ugyanúgy, semmi sem fáj már a lábamnál. Leginkább hálás vagyok, hogy újra védhetek és teljesen egészséges vagyok. Ha a világbajnokság előtt még egyszer megsérülök és ki kell hagynom, talán a karrierem is véget ért volna.” – mondta a 32 éves hálóőr a SZ-nak.



Az idei szezonban 18 Bundesliga-találatot kapott (ez Yann Sommerrel, a BMG kapusával és Gulácsi Péterrel, a Lipcse játékosával holtversenyben a legkevesebb a bajnokságban) valamint hat kapott gól nélküli összecsapása volt. Az utóbbi években négyszer is a világ legjobb kapuvédőjének választott Neuer korántsem ehhez hasonló mutatókkal érdemelte ki az elismeréseit, azonban a bizalom töretlen Jogi Löw és Niko Kovac oldaláról is.

„Sokat olvastam a statisztikáimról, de szerintem ezek nem lényegesek. Jól érzem magam és még nem fejeztem be a pályafutásom. Még mindig címeket akarok nyerni és a legmagasabb szinten védeni. Minden téren ki akarom hozni magamból a legtöbbet.”

via Bundesliga.com, Süddeutsche Zeitung

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top