Egészségi állapota egyelőre nem engedi meg, hogy játékostársaival eddzen a holland.
Arjen Robben számára az idei év sem csak játék és mese – november közepén kisebb térd, hát, december elején pedig komolyabb combizomsérülés miatt összesen kilenc meccset kényszerült kihagyni. Visszatérésének időpontja egyelőre erősen kérdéses, a szezon végén távozó 34 éves holland jelenleg is csak futóedzéseket tud abszolválni.
Hogy mikor lesz újra bevethető? A Bild kérdésére elmondta: „Nem igazán vagyok jól. A csapatedzésre való visszatérésemről semmit nem tudok mondani, napról napra figyeljük a helyzetet. Dolgozunk rajta, de jelenleg nem néz ki jól a dolog.”
Robben tehát a Hoffenheim ellen, és további mérkőzések erejéig biztosan nem léphet pályra. Rajta kívül Franck Ribéry is maródi legalább egy hétig, Tolisso visszatérésére pedig márciusnál előbb nem számolhatunk.