Interjúk és nyilatkozatok

Salihamidzic interjú: „Nem fogadok el másik sportigazgatót”



A Bayern sportigazgatója a Sport Bildnek adott nagyinterjút.


Herr Salihamidzic, az FC Bayern öt ponttal áll a BVB mögött. Tetszik önnek az üldöző szerepkör?

A psziché döntő jelentőségű lehet. A tapasztalat a végén nagyon fontos lesz, és az FC Bayernnek van tapasztalata. Egy olyan keretünk van ami már nagyon sok mindent átélt. Az utóbbi években nem voltunk az üldöző szerepkörében, de a fiúknak tetszik!

A Liverpool elleni BL szereplés lehet a tavaszi szezon kulcsa?

A Liverpool elleni visszavágó csak március 13-án lesz. Az még két hónap. Addigra majdnem túl leszünk a tavaszi szezon felén. Természetesen nagy lökés lenne nekünk ha kiejtenénk a Liverpoolt és bejutnánk a negyeddöntőbe. Ez egy nagyon nehéz feladat lesz, két igazán jó napra lesz szükségünk.

Manuel Neuert az ősszel sok kritika érte. Ő lehet a kulcsfigura?

Én majdnem minden edzést látok és biztosan mondhatom, ez nálunk nem téma. Manuel helye megkérdőjelezhetetlen. Egy nagyon fontos, döntő jelentőséggel bíró játékos lesz nekünk. Nekem ő a világ legjobb kapusa. A ranglisták ebben a tekintetben nem érdekelnek.

James nehéz őszön van túl. Hogyan tovább?

A legfontosabb, hogy jól érezze magát Münchenben és a várost az otthonának érezze. James egy különleges karakter, ha top formában van egyedül képes meccseket eldönteni. Támogatni fogjuk őt, hogy elérje ezt a formát.

Mekkora a jelenlegi esélye annak, hogy élnek a vételi opcióval, és James 42 millió euróért végleg Münchenbe igazol?

Meglátjuk hogyan alakul a szezon hátralévő része és ennek függvényében cselekszünk.

Eltudja képzelni hogy véglegesen megszerzik, majd azonnal továbbadják?

Ez nem az FC Bayern stílusa. Ha úgy döntünk, hogy megszerezzük magunknak, akkor egészen biztosan az FC Bayern része is marad.

A nyáron Benjamin Pavard érkezik Stuttgartból, továbbá érdeklődnek Lucas Hernández iránt is. Ez automatikusan azt jelenti hogy Hummels és Boateng a szezon végén távoznak?

Benjamin Pavard a negyedik középhátvéd lesz a keretben, továbbá bevethető a szélen is, Franciaország színeiben is ezen a poszton lett világbajnok. Érkezésével több opciónk lesz a védekezésben, tovább erősíti az egészséges konkurenciát.

Karl Heinz Rummenigge kijelentése, miszerint Mats Hummels egészen biztosan a Bayernben fog játszani a tavasszal, úgy hangzott mintha ez a nyáron változhat.

Matsnak 2021-ig van szerződése.

Ez Franck Ribery utolsó féléve?

Változások lesznek a keretben. Engem momentán csak egyvalami érdekel, hogy úgy játsszon mint decemberben a téli szünet előtt: topformában. Ezt neki is meg kell értenie.

Elképzelhetőnek tartja mint stresszforrást, hogy Ribéry új szerződés szeretne, de nem kapja meg?

A kapcsolat az FC Bayern és Franck között egyedülálló. Minden nap beszélünk és sok komolyabb beszélgetést folytatunk. Akárhogy is alakul, mindkét fél profin fogja viselni.

El tudja képzelni az “Arany steak” affér után hogy karrierje végeztével a Bayern nagykövete legyen?

Részemről nagyon örülnek neki ha Franck a karrierje után is a Bayern kötelékében maradna.

Igaz hogy a büntetéséről ön döntött egyedül?

Igen.

Azért mert sportigazgatóként ön volt jelen az edzőtáborban?

Azért mert sportigazgató vagyok.

Az eltiltás nem került elő mint téma?

Nem ez sosem került szóba.

Az ő utódja lehetne Huson-Odoi. Esetleg már télen érkezik?

Szeretnénk őt leigazolni. Képességeivel engem teljes mértékben meggyőzött. Kapcsolatban állunk a Chelseavel.

Niko Kovac az edzőtáborban elmondta, hogy nem csak tehetségre, hanem kész, érett játékosokra is szükség van.Mi az ön véleménye?

Egy jó egyensúlyt kell találnunk a fiatal tehetségek és a tapasztalt, érett játékosok közt, akik a csapatot a hátukon viszik.

Ez annyit jelent hogy ha Pavard után Odoi is érkezik, utánuk érettebb játékosok érkezése várható?

Igaz, hogy ők még csak tehetségek. De a mi csapatunkban elegendő kész játékos van, éppen ezért az sem lenne probléma, ha télen más már nem jönne. Még egyszer elmondom: Bízom a játékosainkban és abban, hogy valami nagyot érhetünk el.

Pavard 35 millió €-ba került, Hudson Odoi megközelítőleg szintén ennyit kóstál. Mennyi pénz marad ezek után a kasszában?

Fogunk további játékosokat is igazolni.

Robert Lewandowski a Sport Bildben azt nyilatkozta, hogy jobban örülne két sztárnak mint öt jó játékosnak.

Meg tudom érteni Robertet, de nekünk szem előtt kell tartani, hogy a csapatépítés során mi is az igazán fontos. Hogy a nyáron mennyi játékos érkezik, az egy nyitott kérdés.

Érkezik Lucas Hernández?

Tárgyaltunk már ebben a témában az Atleticoval, további tárgyalásokat fogunk folytatni. A téli érkezése elég valószínűtlen.

Van esély De Ligt és De Jong megszerzésére?

Mindketten nagyszerű futballisták hatalmas potenciál van bennük, de elsősorban azt kell szem előtt tartani, hogy milyen játékosokra van szüksége a csapatnak a nyáron.

Karl Heinz Rummenigge karácsony előtt azt nyilatkozta, hogy a fiatal Uli Hoenessre emlékezteti. Mire gondolt?

Természetesen nem tudom pontosan, hogy hogy dolgozott fiatalon Uli, de ő minden idők egyik legjobb futballmenedzsere. Nagy elismerés ez Karl Heinz részéről.

Mik voltak Uli Hoeness legjobb tanácsai önnek?

Természetesen volt egy pár. De az aktuális favorit: ha letetted a voksod egy játékos leigazolása mellett, légy konzekvens és tégy meg mindent hogy meg is kapd.

Miképp vélekedik Oliver Kahn személyéről, akit Hoeness a taggyűlésen nyíltan elnökségi tag-jelöltként említett meg?

Oliverrel igazán jó kapcsolatban állok. De világos hozzáállásom van az FC Bayernnél való feladataimhoz, képességeimhez és munkámhoz. A vezetőség ismeri a hozzáállásomat: Ha egy másik sportigazgató mellett döntenek, nem én vagyok a megfelelő sportigazgató.

Ez azt jelenti, hogy a Salihamidzic/Kahn konstelláció csak akkor jöhet szóba, ha Kahn azonnal klubfőnökként érkezik?

Még egyszer mondom: Nem fogok másik sportigazgatót elfogadni.

Salihamidzic interjú: „Nem fogadok el másik sportigazgatót”
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top