Thomas Müller a Sky exkluzív interjújában beszélt a tavaszi szezon kezdetéről, a BVB beéréséről és saját jövőjéről.
A Bayern győzelemmel kezdte a tavaszi szezont és sorozatban hatodjára is három pontot szerzett – ennek ellenére hátránya a Borussia Dortmunddal szemben továbbra is 6 pont.
„Be kell hoznunk a lemaradásunkat. Azt hiszem, a Dortmund bebizonyította, hogy tudják hozni a fontos eredményeket. Nagyon friss focit játszanak, de ezeken a megnyert meccseken – a szűk győzelmek során szintén – egy olyan játékot mutatnak be a pályán, ami eredményes.” – dicsérte Müller a Sárga-feketék kvalitásait.
A vadász szerepével Müller és a csapat is azonosult. – „Tovább kell küzdenünk, előre kell tekinteni, nyomást kell gyakorolni a BVB-re, aztán meglátjuk mi lesz belőle”. – A világbajnok emellett fontosnak tartja, hogy a csapat ne kövesse el újra azokat a hibákat a szezon hátralevő részeben, amelyek az októbert és novembert jellemezték. –„Hatalmas helyzeteket hagytunk ki, továbbá több elkerülhető gólt kaptunk. Így természetesen problémák adódnak az eredményességgel is.”

Müller a Hoffenheim elleni meccsen – Forrás: DW
„Az utóbbi hetekben egyértelműen konzekvensebbek voltunk, és csapatként játszottunk. Természetesen azzal az energiával szeretnénk továbbra is játszani, amit a Hoffenheim ellen mutattunk.” – analizált a Bayern támadója.
„Változtattunk kisebb dolgokon, de nyilván ez nem úgy működik, hogy azt mondjuk: ‘ma fordítva vettük föl a zoknikat és ezért most menni fog.’ Minden meccsen, minden játékszituációban a megfelelő döntéseket kell meghoznunk, nekünk játékosoknak és az edzőnek is a partvonal mellett. Nincs egy csodarecept ami minden esetben működik.”
„Ez egy nagyon összetett dolog és természetesen nem akarjuk kifecsegni.” – a Bayern támadója nem akarta megosztani a formajavulás okait a Sky-nak. Saját jövőjéről hasonlóan ködösen nyilatkozott – „Természetesen a gyökereim a Bayernhez kötnek, nagy sikereket értem el itt és szeretnék még ünnepelni párszor bajor mezben. Nem tudom a jövőmet pontosan megtervezni és ígérgetni sem fogok. Meglátjuk mit hoznak az elkövetkezendő évek.”
