Interjúk és nyilatkozatok

Tolisso: Hernandez? Thauvin? Én sem tudom.

Világbajnok francia középpályásunk nyilatkozott a német RTL-nek. A 24 esztendős Coco beszélt a visszatérésről és jövőbeli céljairól is.



Corentin Tolisso a szezon elején sérült meg egy Leverkusen elleni bajnoki találkozón. Térdszalagszakadása miatt majd’ fél évet kellett kihagynia, de az utóbbi időben bizonyossá vált, hogy hamarosan újra játszhat.

„Lépésről lépésre térek vissza. Már futok is, közben pedig a labdával is edzem. Remélem három-négy héten belül újra a csapattal leszek és lejátszhatom velük a szezon utolsó meccseit. Megtanultam kezelni a sérüléseket. Szerencsére nem a világbajnokság előtt jött, hanem utána. Most az a célom, hogy nagy erőbedobással térjek vissza és készen álljak a 2020-as Európa-bajnokságra.

Néhány játékos visszaesik a sérülése után, de én elhatároztam, hogy jobb leszek a Bayernnél és újra csatlakozok a francia válogatotthoz.”


Image result for tolisso world cup

24 éves és már vb-győztes. – Forrás: VOA News


Coco tavalyelőtt érkezett Münchenbe a Lyon együttesétől, ahol 160 tétmeccset játszott, legtöbbször középpályás poszton, de akadt, hogy szélső védőként vetette be vezetőedzője, illetve arra is volt példa, hogy visszavont csatárként szerepelt az azóta Londonba igazoló Lacazette mögött.

„Amikor a Lyonban voltam, rengeteg korábbi akadémista csapattársam volt, akikkel ismertük egymást régóta. A Bayern Münchenben leginkább olyanok vannak, akik már minden megnyertek. Közöttük vagyok, szóval nekem is úgy kell viselkednem, mint egy nagyfiú. Nagyon sokat tanultam az olyanoktól, mint Robben, Boateng és Ribéry. Utóbbinak nagyon rossz a megítélése Franciaországban, de Franck egy nagyon jólelkű ember valójában.”

„Fejlődtem fizikálisan is, de leginkább taktikai szempontból. Sokat tanultam Jupp Heynckestől. Már németül is tanulok, minden nap vannak nyelvóráim. Többen mondják, hogy nagy klubban könnyű jól teljesíteni, de ennek éppen az ellenkezője igaz – nagyon nehéz.”


Image result for tolisso bayern

Reméljük, ebből a gólörömből még többet látunk majd a jövőben. – Forrás: Bayern München


A togói származású fiatal reagált a Pavard-üzletre és a válogatott csapattársaival kapcsolatos pletykákra is.

„Írtam Pavardnak, miután biztos lett, hogy csatlakozik hozzánk. Várom, hogy a következő idényben csatlakozzon. Hernandez? Thauvin? Nem tudom. Én is csak a sajtóban olvasok róla, akárcsak a szurkolók.”

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top