Egyéb

Coman és Tolisso edzett, elkezdődött a Freiburgra való felkészülés

Három pihenőnap után kedden megkezdte a szombati, Freiburg elleni bajnokira való felkészülést a Bayern.

A gyakorlaton megjelent két kapus és 14 mezőnyjátékos között ott volt négy fiatal az amatőrcsapatból, illetve a francia válogatottat hátfájdalmak miatt elhagyó Kingsley Coman és a keresztszalag-szakadása után egyre fittebb állapotba kerülő, a csapatedzés javát teljesítő Corentin Tolisso is. Az edzőmeccsen ők értelemszerűen még nem vettek részt. Nem volt ott az izompanaszok miatt szintén idő előtt hazautazó David Alaba sem, aki edzőtermi gyakorlatokat abszolvált és hétvégi játékosa is erősen kérdéses.

A Bayern jelenlegi rekordigazolása, a francia világbajnok Coco Tolisso a Kickernek beszélt a sérülésének időszakáról: 

Eddig egyáltalán nem tekintettem rá a rehabilitációs tervemre, ugyanis túl sok gondolat járt volna a fejemben. Négy hónapon keresztül úgy éreztem magam, mintha fogságban lennék. Viszont ahogy ráléptem az edzőpályára, rögtön egy másik emberré váltam. A lábam alatt végre érezhettem a gyepet, valamint érezhettem a friss levegőt is.

A válogatottban vitézkedő Neuer, Süle, Kimmich, Goretzka, Gnabry és Lewandowski csak holnap térnek vissza, James viszont kedden még Dél-Koreában szenvedett el csapatával egy 2-1-es vereséget. Rodriguez az első félidőben kapott szerepet, a második játékrészre lecserélték.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top