A Calciomercato „exkluziv” információi szerint az MLS-ben szereplő Toronto érdeklődik Arjen Robben iránt és állítólag már megbeszéléseket is folytattak egymással a felek.
A lap úgy tudja, hogy a 35 éves holland jobban eltudja képzelni az amerikai ligában való „levezetést”, mint a szintén érdeklődő, jövőben BL-induló Interben való folytatást – az olasz portál vélhetően a milánóiaktól értesülhetett erről az infóról, ha igaz.
Mivel Robben szerződése lejár és ingyen igazolható lesz, így a közeljövőben több csapat is érdeklődését fejezheti ki iránta. Előtte azonban remélhetőleg legalább még egyszer magára öltheti a Bayern-mezt.