Bundesliga

„Ha ilyen büntetőt kapnék, szándékosan mellérúgnám” – Reakciók: F95 1-4 FCB



A Düsseldorf elleni 4-1-es siker után a büntetőkről és a csütörtöki verekedésről is szó esett. 

▪Niko Kovac: Kilencven percen keresztül komolyan vettük a mérkőzést, kevés lehetőseget hagytunk az ellenfélnek és megérdemelten nyertünk ekkora különbséggel. Jól működött ma a csapat, újra elsők vagyunk a tabellán és ott is akarunk maradni.

Neuer sérüléséről: Ugyanaz a vádli sérült, amellyel korábban problémái voltak. Holnap kivizsgáljuk és természetesem reméljük, hogy nem komoly a sérülés. Ha megsérült, az komolyan érint minket. Azóta kiderült, hogy Neuer izomrostszakadást szenvedett és előreláthatólag két hetet kell kihagynia.

▪ Thomas Müller: Az elejétől fogva koncentráltan léptünk fel. Az elvárás az volt hogy megnyerjük a mérkőzést, és ennek sikerült is megfelelnünk. Elismerés a csapatnak, igazán elégedettek lehetünk. Volt egy hetünk kiélvezni a Dortmund elleni sikert, de veszélyes tud lenni, ha az ember túl sokáig ünnepel. Jó volt a mai meccs! Így kell továbbcsinálnunk.

A büntetőről: A videóbíró támogatója vagyok, ez egy mentőakciónak számít. De támadóként nem szívesen akarnék ilyen büntetőket. Videózás alapján több kezezést lát az ember, de nem kell mindegyiket befújni. Nem tudom, hogy ilyennek kellene lennie a szabályoknak. Ha ilyen büntetőt rúgnék, szándékosan mellérúgnám.



▪ Niklas Süle, a csütörtöki verekedésről: Mindketten tudják, hogy edzésen nem szabadna szájbavágniuk egymást. Az érzelmek hozzátartoznak ehhez a szakmához. Élénk társaság vagyunk, néha előfordulhatnak viták. De amit ők csináltak, az nem tartozik ebbe a kategóriába. Megpróbáltam a testemmel közbelépni. De ez nem egyszerű, ha ilyen agresszív a hangulat. De később kezetfogtak és annyiban maradt a dolog.

▪ Mats Hummels, a tizenegyesről: Véleményem szerint csak a szándékos kezezést szabadna befújni. Ilyen rövid távolságból még nehezebb elkerülni a labdát. A játékvezetőknek vannak bizonyos szabályaik és tudom, hogy a spori sem szívesen adta meg a büntetőt. Nem is vádolom őt, inkább azokat, akik ilyen szabályokat tesznek lehetővé.

▪ Friedhelm Funkel, a Düsseldorf edzője: Ki kell mondani, ma semmi esélyünk nem volt. A Bayern nagyon jól és koncentráltan játszott és két korai gólt szerzett, onnantól nekünk már nem volt egyszerű visszajönni a meccsbe. A fiúk mindent megpróbáltak, de ma esélytelrnek voltunk. Ennek ellenére ez egy nagyszerű nap. Bentmaradtunk a Bundesligában és ez nagyszerű! Ma nem fogok semmit a fiúk szemére vetni.

„Ha ilyen büntetőt kapnék, szándékosan mellérúgnám” – Reakciók: F95 1-4 FCB
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top