Timon Pauls, a Bayern utánpótlásának megfigyelési vezetője április 30-án elhagyja a klubot és az FC Augsburg együtteséhez szerződik.
A 26 éves (!) szakember kilenc éven át dolgozott különböző pozíciókban a Rekordbajnok utánpótlásában – legelőször a 7-9 éveseket tanulmányozta, majd egyre nagyobb felelőséggel járó feladatokat bíztak rá, 2016 eleje óta űzte a legutóbbi munkakörét.
Jochen Sauer, a Bayern Campus vezetője: Timon az elmúlt években rengeteg szorgalommal és nagy aprólékossággal tevékenykedett a Bayern utánpótlásáért. Csak a legjobbakat kívánjuk neki az új, augsburgi feladatához.
Mi lesz a feladata? Az Augsburgban szintén megfigyelési vezető lesz, azonban már nem az utánpótlásban, hanem a proficsapatnál – továbbá a keret tervezésében is tevékeny részt fog vállalni.
Stefan Reuger, az Augsburg üzleti vezetője: Örülünk, hogy Timon Pauls személyében egy igazi szakembert szerezhettünk meg a megfigyelési és kerettervezési osztályunkra. Biztosak vagyunk benne, hogy az ő hálózatával és szakértelmével tökéletesen passzol majd hozzánk és a filozófiánkhoz.
Természetesen a főszereplő, Timon Pauls sem maradhatott szól nélkül: Örülök az FC Augsburgnál rám váró kihívásokra. Köszönetet szeretnék mondani a felelősök bizalmáért, amelyet az én személyembe vetettek. Ez egy nagyszerű lehetőség számomra, hogy egy szuperül vezetett és feltörekvő klubnál dolgozhassak a Bundesligában.
