Két fordulóval a Regionalliga vége előtt nem tudta bebiztosítani a bajnoki címet a Premier League International kupát pár napja elhódító Bayern II, ugyanis csak egy 1-1-es döntetlent ért el a Schweinfurt otthonában. Holger Seitz csapata viszont 32 forduló után hat ponttal előzi meg az Eichstättet, azaz egy pontra van szüksége az első helyhez.
A kezdőbe bekerült Alphonso Davies is, aki bár gólt szerezni nem tudott, a mezőny egyik legjobbjának bizonyult. A Bayern irányított és dolgozta ki a több helyzetet, míg a hazaiak kontrákkal operáltak – így is szerezték meg a vezetést a félidő közepén. A második játékrészben az egyik túlkoros, Feldhahn 20 méteres lövésével lett meg az egyenlítés, később Davies, Wriedt és Köhn is megszerezhette volna a győzelmet jelentő találatot.
Holger Seitz: Szuper Regionalliga meccs volt mindkét csapat részéről. A Schweinfurt kiemelkedően csinálta a dolgát és nagyszerű jelenetei voltak, az 1-0-át remekül kijátszották. Az ellenfél kapuja előtti nagyobb következetességgel szerezhettünk volna még egy-két gólt. Vannak ilyen napok. Számomra az a fontos, hogy előre játsszunk, meglegyen a ritmusunk és lássa az ember, hogy nagyszerű futballistáink vannak. Azt hiszem ezt ma is láthattuk.
🔴 FCB II: Hoffmann – Yilmaz, Mai, Awoudja, Köhn – Feldhahn, Will (63. Rochelt) – Franzke (63. Jeong), Shabani, Davies – Wriedt
🔄 Padon maradt: Wagner, Senkbeil, Türkkalesi, Nollenberger, Zirkzee
⚽ Gólok: 1:0 Weiß (25.); 1:1 Feldhahn (52.)
Feldhahn-Kracher reicht nicht zur vorzeitigen Meister-Party – die Highlights vom Spiel der #FCBAmateure beim 1. FC Schweinfurt. #BayernAmateure pic.twitter.com/u8PBJsPZs2
— FC Bayern Campus (@FCBjuniorteam) May 7, 2019
A Bayern II egy bajnoki cím esetén egy másik Regionalliga tartományi győztessel meccsel a rájátszás elődöntőjében. A döntő győztese jut fel a Bundesliga III-ba.