A Lipcse otthonában elért 0-0-át követő reakciók szerint továbbra is optimista a hangulat a Frankfurt elleni mindent eldöntő hazai szezonzáró előtt.
🔴 Niko Kovac: Gratulációt kell kinyilvánítanom a csapatom számára. A 20. perctől igazán jól játszottunk. Mi voltunk a domináló csapat, minden a markunkban volt és semmit sem engedtünk. Kikapcsoltuk a Leipzig erősségeit és magunk kreáltunk lehetőségeket. Sajnos ez nem fizetődött ki, de jövő héten otthon játszunk és megfogjuk csinálni. Egy döntő fontosságú meccs lesz, a müncheniek számára ilyen évek, sőt évtizedek óta nem volt. Ezért meggyőződésem, hogy a szurkolóink igazán komoly hangulatot teremtenek, ami azt jelenti számunkra, hogy győzniakarást és szenvedélyt kell tanúsítanunk.
🔴 Thomas Müller: Érzésem szerint a második félidőben szuper mérkőzést játszottunk. Feltétlenül akartuk, de nem tudtuk a gólvonal mögé juttatni a labdát. Egyszer sikerült, de fél lábnyi les miatt nem adták meg. Összességében ez az egész nagyon bosszantó. Az idei egyik legjobb Bundesliga mérkőzésünket játszottuk ma. Sajnos nem fizetődött ki a győzelem, így a bajnokság sem. De pontosan így kell jövő héten is pályára lépnünk. A vágy abszolút bennünk van. Jövő héten egy igazi finálé vár ránk.
🔴 Karl-Heinz Rummenigge: Láthattuk, hogy a csapat meg akarta nyerni a mai mérkőzést – dominálta a meccset és megérdemelte volna a győzelmet. Nagyon érzelmes meccs volt. A Leipzig egy nagyon jó csapat, ezt ma ismételten bizonyították. Elégedettnek kell lennünk az egy ponttal, de nem romlottak az esélyeink. Azt hiszem, ha a csapat ugyanígy játszik szombaton a Frankfurt ellen, akkor jó esélyünk van megnyerni a bajnokságot. Mindenki izgalmas végjátékot akart. Hat évig nagy nyugalmunk volt, a jövő hét viszont nagyon izgalmas lesz. Az Eintracht személyében egy olyan csapat látogat hozzánk, amely jó szezont játszott. De érvényes ez a Dortmundra is, amelyre nehéz meccs vár Gladbachban.
▪ Niko Kovacról: Egyáltalán nincs problémám vele. A Bayernnél a játékosoknak, a menedzsmentnek és az edzőnek is sikeresnek kell lennie és ez mindenkire érvényes. Meggyőződésem, hogy Niko a jövő héten megszerzi az első címét és ezután közösen ünneplünk majd.
▪ A Bayernnél lévő sikerkényszerről: Gondoskodnunk kell afelől, hogy fenntartsuk a csapatban uralkodó izgatottságot, illetve hogy a Bayern Münchennél aratott sikerek folyamatosak maradjanak, akárcsak az elmúlt 20-30 évben. Mindenki, aki játszott a Bayernnél az tudja, hogy egyszerűen egy bizonyos folytonosságot kell nyújtani a teljesítményben.
▪ A Jogi Löw-vel való viszontlátásról: Szívélyesen fogadtuk egymást. Egyáltalán nincs problémánk Jogi Löw-vel – a sportszakmai döntését, miszerint három játékosunkat már nem nevezi, egyáltalán nem akarom kritizálni. A döntés miképpje miatt kapott kritikákat. Ő is tudja, hogy ma jobbak is lehettünk volna.
🔴 Uli Hoeness: Nagyszerű teljesítményt láttam a csapatunktől. Egyértelműen mi voltunk a jobb csapat, sok-sok gólhelyzettel. Az az úgynevezett les az év vicce volt. A videóbíró azért van, hogy korrigálja a téves döntéseket. (…) Mindannyian izgalmas Bundesliga-szezont akartak, most megkapták. Én nyugodtan kezelem a helyzetet, mindig csak azt figyelem, hogyan játszik a csapatunk. Ha a csapatunk úgy játszik, mint ma, akkor nem ütközünk problémába. Ennyire egyszerű. Nem félek, csodálatosan fogok aludni az elkövetkezendő hat vagy hét napban. Ugyanis tudom: Ha úgy játszunk, küzdünk mint ma, akkor szombaton német bajnokok leszünk.
▪ Timo Werner teljesítményéről: Ma csak a szürkemezeseket figyeltem és nem a fehéreket. A bajnokság döntő szakaszában vagyunk. Csak a bajnokságról szól most minden. Minden továbbit csak ezután fogunk csinálni.
🆚 Ralf Rangnick: Izgalmas és intenzív meccs volt. A csapatom védekezőleg jól teljesített és 95 percen keresztül nagyon jól védekezett. Az eredménnyel elégedett vagyunk, csakúgy mint a labda nélküli játékunkkal – a kontrák során és a támadójátékunkban lehettünk volna jobbak is. Labdabirtoklást illetően lehettünk volna precízebbek és meggyőzőbbek is. De két hét múlva ismét találkozunk a Bayernnel.
🆚 Willi Orban: Láthattuk, hogy képesek voltunk tartani a lépést, de azt is, hogy bátran tudunk és kell is támadnunk előre. Akkor megfelelő területeket kapunk. A DFB-kupa döntő egy másik mérkőzés lesz, de ma tisztességesen játszottunk és rá tudunk pakolni még egy lapáttal. Szívesen nyertük volna meg ezt a meccset, de nem akárki volt a mai ellenfelünk.
🆚 Diego Demme: Elégedettek lehetünk a 0-0-val. Intenzív meccs volt, a Bayern valamivel dominánsabb volt. Sokat kellett dolgoznunk hátrafele, de sikerült, nem kaptunk gólt és elől is volt pár jó pontránk.