A Bayern bosnyák sportigazgatója a ZDF Sportstúdiojában jelent meg és válaszolt a műsorvezető kérdéseire. Lássuk a lényegesebbet.
Milyen jegyet adna erre a szezonra? Nagyon nagyon jól kezdtük a szezont, majd az első félszezon közepén egyszerűen problémáink akadtak, nem értünk el jó eredményeket, de magunkra találtunk. Nagyon jól játszottunk a téli szünetig, jó volt a téli felkészülésünk. A Liverpool elleni első meccsen nagyon jól csináltuk – nem volt sok gólhelyzetünk, de ebben a stadionban, ahol más is problémába ütközött, egy igazán jó teljesítmény nyújtottunk. Otthon viszont nem voltunk jók, talán kicsit bátortalanok voltunk. Ha bajnokok leszünk, akkor hármas fölé… négyes alá. Ha nem, akkor ez egy szar szezon.
Kovac marad-e az edző vagy sem? Az edzőnek teljes a támogatottsága. A tények mellette szólnak. Élvezi a támogatásomat. Meglátjuk. Az edző egy nehéz helyzetben érkezett, átmenetet vezetünk be, sok jó fiatal játékosunk van. Nem egyszerű, nehéz szezonunk volt, az edzőnek kezelnie kell a helyzetet. Mint mondtam, a Liverpool ellen nem igazán játszottunk előre, talán bátortalanok voltunk, ez volt a hiba. Az edző meghatározza az irányt, a játékosok pedig azt csinálják, amit az edző mond. Ebben az időszakban, amikor címeket nyerhetünk, tanácsos az energiánkat nem a személyi gondolatokkal tékozolni.
Salihamidzic nem akarta megerősíteni, hogy Niko Kovac jövőre is a Bayern edzője lesz. Zavartan, gyakran terelve válaszolt a horvát jövőjét firtató kérdésekre.
A Lopeteguivel való állítólagos találkozójáról: Voltam Madridban, de nem vele találkoztam. Egy ügynökkel találkoztam, de nem az övével. Ilyesmit nem is csinálnék. Minden nap dolgozom Kovaccsal, nem tenném ezt a háta mögött.
Igaz vagy hamis?
Mindenképp akarnak még egy szélsőt? Igaz
Wernert érdekesnek tartják? Német válogatott, jó játékos.
Kai Havertz nem jön idén? Ő az egyik legnagyobb tehetség. Igaz.
Jövőre jön? Nem igazán tudok róla mit mondani. Toptehetség, topjátékos, a 16. gólját szerezte. 18 évesen kivételesen tehetség. Nyitva kell tartanunk a szemünket, de tiszeletben kell tartanunk, Rudi Völlert, a Leverkusent. Ha érdeklődni fogunk, akkor a klubbal fogunk beszélni – ezt is fogjuk tenni. Ha érdeklődni fogunk.
A teljes adás bárki számára elérhető itt.