Interjúk és nyilatkozatok

Pavard: A klub és München is nagyszerű, BL-t akarok nyerni



Az új igazolások közül Benjamin Pavard is csatlakozott a Bayern München csapatához – immáron hivatalosan is. Július első, majd második napja a világbajnok franciának is az orvosi vizsgálatokról, valamint a kötelező nyilatkozatról szólt.

„Amikor a Bayern Münchenre gondolok, rögtön úgy ugrik be, mint Németország legjobbja, sőt, a világ egyik legjobb klubja, hiszen nagyon sok címet nyertek az évek során. Amikor érdeklődtek irántam a csapatok, engem csak a Bayern izgatott. Egy pillanatra sem hezitáltam, amikor megkerestek az ajánlatukkal.” – nyilatkozta a márciusban 23. életévét betöltő védő.

Pavard egyik legemlékezetesebb futballal kapcsolatos emléke pedig majdnem pontosan egy éve vésődött be a világbajnokságok történelemkönyvébe. Argentína ellen szerzett káprázatos találata egy esztendeje, valamint egy napja talált a hálóba. Akkor a végsőkig menetelt a Szélkakasokkal, új klubcsapatában pedig hasonlóan nem a középszerűséget célozta meg.

„Nagyon élveztem azt a napot, amikor még tavasszal meglátogattam Münchent. Nagyszerű városnak tűnik. Maga az új klubom is boldoggá tesz, a város pedig egy bónusz. Remélem, sok sikeres időt eltöltök még itt, főleg trófeák tekintetében. Annyi címet akarok nyerni, amennyit csak tudok, beleértve a Bajnokok Ligája trófeáját is.”

És itt a teljes videó is Benjamin Pavard orvosi vizsgálatáról és annak körülményeiről. Sok sikert a Bayernnél, Benji!

Pavard: A klub és München is nagyszerű, BL-t akarok nyerni
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top