A Sky Sports hírei szerint Hasan Salihamidzic pár héttel ezelőtt felkereste az Ajax és a brazil válogatott szélsőjét, David Nerest, hogy tárgyaljon vele a jövőjéről. A rövid kitérő azonban hamar kudarcba fulladt.
A sportigazgatói csapat az elmúlt idény végén kapcsolatba lépett a csodás szezont maga mögött hagyó Ajax támadójával, David Neresszel. Brazzóék elképzelése az volt, hogy ajánlatot tesznek a brazilért, így elsőként érdeklődtek a játékos „árcédulájáról”. Ezt követően azonban rövidesen továbbálltak és többet nem keresték a 22 esztendős cselgépet és ügynökségét.
David Neres a Bajnokok Ligája elődöntőéig menetelt az amszterdami klubbal. Útjuk során játszottak a Bayernnel (kétszer is a csoportkörben; az Allianzban 1-1 lett, idegenben 3-3), a Cristiano Ronaldóval felálló Juventusszal és a Real Madriddal is. Hollandiában mindent megnyertek, több, mint 100 lőtt góllal hozták le a bajnokságot, Neres pedig minden sorozatot figyelembe véve 27 találatból vette ki a részét. A Transfermarkt 45 millióra becsüli a labdazsonglőr értékét, amely ezen mutatók mellett mindenképp arányos.
A Sky egyébként nem teljesen biztos abban, hogy David 50 milliós vételára lehetett a gond. Lehetséges, hogy a játékos hozzáállása vagy egyéb okok (pl. a korábbi brazil-Bayern kapcsolat) miatt nem jött létre több találka. Aki pedig kíváncsi Neresre, az vasárnap este, 22 órától akár meg is tekintheti őt a Copa America döntőjében – feltéve, ha pályára lép.