Interjúk és nyilatkozatok

Flick: Örülök, hogy visszatérhettem – a szívemen hordom a Bayernt

A Bayern bejelentette, hogy Hansi Flick 29 év után visszatér a Bayernhez, méghozzá Niko Kovac edzői stábjába, Peter Hermann utódjaként. Az 54 éves szakember 1985 és 1990 között 139 meccset abszolvált és négyszer bajnok, egyszer kupagyőztes lett a bajorokkal. 2006 és 2014 között Löw asszisztense volt a válogatottnál, a világbajnoki győzelemből is kivette a részét. Az FCB.de-vel készült interjúját olvashatjátok.




Servus Herr Flick, Isten hozott ismét az FC Bayernnél. Mit gondolt, amikor visszatért a Säbener Strasszéra?

A Säbener már ismert volt számomra – a DFB-nél töltött időszakomban gyakran jártam itt, látogattam a klubot és az edzőket, ezért tudtam mi vár rám. De világos, örülök, hogy visszatérhettem ide. Örülök, hogy ismét játékosokkal, illetve Nikoval dolgozhatok együtt. Amikor megkaptam a felkérést, nem kellett sokáig gondolkodnom. A Bayern München egy olyan klub, amit a szívemen hordok, egy top-állomás.

Milyen volt a Kovaccsal való eszmecsere az elmúlt napokban?

Sokat beszéltünk egymással és testvérével Roberttel – azt hiszem, hogy jól harmonizálunk. Számomra is fontos, hogy megbízzunk egymásban, hogy jó szakértelem álljon fenn, és hogy mindannyian jól érezzük magunkat és sikeresek lehessünk.

Az elmúlt években többek között sportigazgatóként dolgozott a DFB-nél, illetve az edzőpályát és az íróasztalt is cserélgette. Miért tért vissza ismét a gyepre?

A DFB-sportigazgatójaként végzett tevékenységeim új kihívást jelentettek akkoriban számomra. Mindig nyitott és kíváncsi voltam. Volt pár dolog, amit át kellett szervezni, többek között az új akadémiát. Természetesen én is részese voltam ennek és ez egy igazán izgalmas projekt volt. De egyszerűen észrevettem, hogy a játékosokkal, a fiatalemberekkel való munka okozza számomra a legnagyobb örömet. Tulajdonképpen ezért vált számomra gyorsan világossá, hogy ismét vissza szeretnék térni a pályára.

Hogyan néz ki az edzői stáb munkamegosztása?

Már most szoros kapcsolatban állunk, tervezzük a felkészülést és további lépéseket. Világos, hogy Niko a vezetőedző. A mi feladatunk, hogy dolgozzunk a játékosokkal és a legjobban készítsük fel a csapatot a céljainkra. Segédedzőként teljes mértékben támogatnod kell a vezetőedzőt, hűségesnek kell lenned és segítened kell őt. Azt hiszem, hogy jó csapat lesz körülötte.

Mire számíthatnak a játékosok öntől, minek örülhetnek előre?

(nevet) Azt nem tudom, hogy minek tudnak örülni. Ki kell várni. Egyelőre szeretnék beilleszkedni és megismerni az FC Bayern belső világát. Ezután megpróbálok mindent megtenni, hogy a játékosok megkapják az optimális támogatást és a lehető legjobb teljesítményükre legyenek képesek. Edzői stábként ez a feladatunk, ebből szeretném kivenni én is a magam részét.

Milyen emlékei vannak a Bayernben eltöltött aktív időszakából?

Ez volt akkoriban a legeredményesebb – és a legszebb – időszakom játékosként. Többek között Klaus Augenthalerrel, Raimond Aumannal és Hansi Pflügerrel játszottam, akik most is tevékenykednek az FC Bayernnél. Később Lothar Matthäusszal is összejöttem Salzburgban. Olyan csapatunk volt, amelyik mindig hihetetlenül sok örömet okozott számomra. Találkoztam olyan férfi és hölgy munkatársakkal, akik már akkor és még ma is itt vannak. Az ember egyszerűen örül, ha ismét láthatja őket.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top