Egyéb

Kovac hatszögletű pályán edzette a játékosokat

A Bayern játékosai szerda délelőtt egészségügyi vizsgálatok miatt kihagyták az edzésgyakorlatokat – ezúttal a szívüket és az idegeiket elemezték a müncheni kórházban. Thomas Müller megnyugtatott mindenkit: „A szívem még jól működik.”

Niko Kovac a délutáni tréning során már olyan hatszögletű pályán edzette a játékosait, amelyeknél a szélen való támadásvezetés nem lehetséges. A játékforma célja, hogy középen is fejlődjön az előrejáték, hogy a spílerek a pálya belsején teremtsék meg a lehetőségeket. A kapu felé szűkülő pálya által a párharcok is intenzívebbek. Kovac a „nyomás” és a „tempó” vezérszavakkal űzte a játékosait.




Plusz motivációt jelenthetett a jelenlévőknek az ablakból sasoló Uli Hoeness, aki a passzgyakorlatokat és a kapu nélküli játékot is megnézte magának.

A keret pénteken töltődik fel a válogatott mérkőzéseken résztvevő játékosokkal – Gnabry és Coman, az állomány egyedüli két kimondott szélsővédője is felveheti az edzéseket, velük már a szélen való támadásvezetéseket is gyakoroltathatja a Hansi Flickkel kiegészülő edzői stáb. Lucas Hernandez továbbra sem vehet részt csapatedzésen, ma is futógyakorlatokat abszolvált és a Concacaf Arany kupa miatt plusz kimenőt kapó Daviesszel együtt a Bayern amerikai túrájára sem utazik.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top