Egyéb

Houstonban a Bayern, jön a Real Madrid elleni felmérő

Los Angeles után Houstonban, ezután pedig majd Kansas Cityben állomásozik a Bayern, ahol 23-án a Milan elleni meccsel zárja be az amerikai túráját a világ egyik legnépszerűbb sportcsapata. Azonban ne szaladjunk ennyire előre, lássunk pér említésreméltó eseményt az elmúlt napokból.

Schwarzenegger, „a sármos vendéglátó”

A Bayern-delegáció pár nappal ezelőtt meghívást kapott Arnold Schwarzenegger villájába, ahol többek között Sylvester Stallone és Dolph Lundgren is tiszteletét tette. A 71 éves, osztrák születésű Terminátor egyébként filmes és politikai karrierje előtt a 60-as években két évet élt Münchenben, ezért természetesen örült a játékosok által dedikált Bayern meznek is. A bajor fővárosban, egy fitneszstúdióban ismerkedett meg a csapat szakácsával, Alfred Schuhbeckkel is, akivel azóta is remek kapcsolatot ápol. „Nagyszerű este volt egy sármos vendéglátóval, aki szereti Münchent és mindent tudni akart az FC Bayernről.” – nyilatkozta Rummenigge, aki egy névre szóló mezt is átnyújtott a filmsztárnak. Arnold közel áll Münchenhez, három évvel ezelőtt meg is jelent a bőrgatyások Köln elleni (1-1) hazai meccsén is. Most beharangozta, hogy hamarosan ismét ellátogat a bajor fővárosba.

Viszlát Los Angeles, helló Houston!

Tegnap elköszönt első állomásától – a kaliforniai Los Angelestől – a csapat, amely összesen hat edzést, az Arsenal elleni meccset és számos médiaeseményt abszolvált a filmgyáros világvárosban. A különítmény péntek este landolt Texasban és Houston felé vette az irányt, ahol már egy órával a csapat érkezése előtt számtalan drukker várta a Rekordbajnokot a hotelnál és énekelte a legismertebb szurkolói rigmusokat. A Bayern egyik fő programja a NASA-központ látogatása lesz, amelyre elsősorban az Apollo 11 űrsikló Holdra lépésének 50 éves évfordulójából kerítenek sort a bajorok.



Jön a Real Madrid elleni erőpróba!

A szokásos szponzori és médiamegjelenések mellett ezúttal a Real Madrid elleni július 21-én éjjel 2:00-kor kezdődő meccsen mérheti fel erőviszonyait Niko Kovac csapata. „Nagyon komolyan vesszük a mérkőzést, csakúgy mint az elsőt. Tényleg nagyon várjuk már. Nagyszerű atmoszféránk lesz egy remek stadionban.” – nyilatkozta a horvát edző. A mérkőzést csak a német Sport1 közvetíti.

A keretben nem lesz ott a sérülés miatt hazautazó tehetség Ontuzans és a Düsseldorfhoz közel álló és Poznanki sem. Egyelőre kérdéses, hogyan állítja fel a csapatot Kovac, de elmondása szerint már lesznek olyan játékosok, akik egy félidőnél többet is tölthetnek majd a fedett stadion játékterén. Az egyik legfőbb ilyen jelölt az Arsenal elleni meccset kisebb térdsérülés miatt kihagyó Renato Sanches lesz, aki Kovac elmondása és a portugál beleegyezése szerint jövőre is biztosan a Bayern játékosa marad.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top