Interjúk és nyilatkozatok

Kovac a Sané-ügyről: „… különben már megszereztük volna”



A Bayern edzője a tegnapi médianapon a ZDF-nek tett nyilatkozatában beszélt Sanéról, Boatengről és az új francia játékosokról is.

Sanéról: Leroy egy nagyszerű focista, aki Angliában és a nemzeti válogatottban is bizonyított, akit szeretnénk megszerezni. A klubvezetésünk nagyon elkötelezett iránta. Nem egyszerű manapság, ezt Önök is látják, különben már megszereztük volna. De nagyon magabiztos vagyok. Feltételezem, hogy képesek vagyunk megszerezni őt.

Ahogyan arról a FB-on beszámoltunk, Leroyt érintő hírként felmerült a City érdeklődése Oyarzabal iránt. A Sociedad spanyol játékosa ugyanazon a poszton szerepel mint a német és az AS szerint az angolok már felvették az ügynökével a kapcsolatot. Ha meg tudnak egyezni, akkor állítólag ki is fizetik érte a 75 millió eurós kivásárlási záradékot.

Mint ismert, Pep Guardiola legutóbb el is mondta: Sané dönt. Ha menni akar, akkor távozhat. 




További témák:

Boatengről: Mindig is mondtam, hogy akinek élő szerződése van itt, az ugyanolyan bánásmódban részesül, mint a többiek. Ezt ő élvezi. Nagyon jól végzi a munkáját, szorgalmasan dolgozik, nagyon elkötelezett. Ha az edzésen jó teljesítményt nyújt, akkor esélyt fog kapni a pályán is.

Lucasról és Pavardról: Egész nagy lett a francia kolónia nálunk. Sok francia játszott már itt. Franciaországban komoly tekintélye van az FC Bayernnek. Lucas személyében egy olyan játékost szereztünk meg, aki egy bizonyos mentalitást hordoz önmagában. Kivételesen jó, abszolút érzelemdús focista, aki az edzésen és a meccseken is mindent kiad magából. Ilyen játékosokra van szükség. Ha az ember valami nagyot szeretne elérni, akkor meg kell próbálnia sok hasonló játékost a soraiban tudni. Benjamin is nagyon jó játékos, a védelem szélén és közeppén is jól tud játszani. Fiatal srác, nagyszerű karakter. Mindkét játékosban sok örömünket leljük majd.

A szezoncélokról: Tavaly dupláztunk, nem volt egyszerű. Nem lenne egyszerűbb ezeket ismét megnyerni, viszont ez a célunk. Továbbá a Bajnokok Ligájában is szeretnénk tovább jutni, mint az elmúlt szezonban.

Kovac a Sané-ügyről: „… különben már megszereztük volna”
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top