Túl vagyunk a felkészülési időszak érdemi részén, s az egyértelműen látható, hogy Kovac egy újfajta rendszerrel, egy erős letámadással kombinált 4-3-3 bevezetésével próbálkozik, sőt ez több mint próbálkozás, hiszen lényegében az összes felkészülési meccsen ilyen formációban játszottunk – a legutóbbi szuperkupa-meccsig kifejezetten jó tapasztalatokkal.
Mielőtt rátérnénk a rendszer részleteire és annak értékelésére, érdemes lehet átgondolni, hogy mi vezethette Nikot a magasan presszingelő 4-3-3 felé. Az már korábban is tudtató volt, hogy a horvát nem egy Guardiola, nem híve a sakkjátéknak a pályán, és egy sokkal direktebb, gyorsabb focit preferál. A tavalyi biztonsági megoldásnak számító és alapvetően a pálya széthúzására törekvő 4-5-1 (4-2-3-1) helyett így logikusnak is tűnik, hogy a több dinamikát és vertikalitást adó 4-3-3 felé mozdult el. Főleg úgy, hogy az elmúlt időszakban ez a hadrend elég szép kis sikereket hozott nemzetközi szinten – gondoljunk csak a Liverpoolra.
Ami viszont szokatlan Kovactól, az az igen erős offenzív felfogás, esetünkben a nagyon magas letámadás. Tavaly elég sok kritikát kapott amiatt, hogy nem kockáztat eleget nem elég támadó a focija, emlékezzünk csak Rummenigge célozgatásira, arról, hogy a Bayernnek bizony látványos és támadó focit kell játszani. S tudva, hogy a horvát elég komolyan szokta venni a vezetőség “ajánlásait” (lásd rotáció teljes beszüntetése felsőbb nyomásra), maximálisan érthető, hogy miért nem egy mélyen védekező és kontrázó csapatot építenek Münchenben. S ha már többes szám, akkor érdemes lehet megjegyezni, hogy a Bayernnél mindig is komoly beleszólással bíró vezetőség az elmúlt évek leggyengébb reputációjával bíró trénere és a generációváltás kellős közepén a szokásosnál is erősebb befolyással lehet a keret- és stratégiaépítésre. Ez nemcsak Kovac csapata és rendszere lesz.
Mennyire alkalmas a keret erre?
Rendkívül izgalmas kérdés, hogy a szóban forgó formáció kiválasztásában milyen arányban játszott szerepet a meglévő keret a tervezett igazolásokkal szemben. Míg egyes posztokra kifejezetten 4-3-3 kompatibilis játékosaink vannak többségben, addig más szerepkörökben akadnak kérdőjelek.
Védelem: a 4-3-3 erős letámadással igen komoly kontranyomást jelenthet a védelemre, így ide mindenképp gyors és jól szerelő, agilis játékosok kellenek majd. A BVB ellen többször is látható volt, hogy a középpálya vonalától igen messze helyezkednek el a középső védők.
A szándékosnak tűnő húzás azt sejteti, hogy Kovac – a Pep-éra klasszikus területszűkítése helyett – inkább a mélyebb egy-az-egy elleni védekezésre készül berendezkedni. Ennek fényében érthető döntésnek tűnik a sebességben és párharcokban kiemelkedő Hernández megvétele, aki a nem túl fürge Hummels és Boateng után remélhetőleg hatékonyabb párost alkothat Sülével.
Mindazonáltal, a 4-3-3-as rendszerben valószínűleg a középpálya lesz a legfontosabb/legkritikusabb láncszem, hiszen ebben a felállásban az itt focizó játékkosoknak úgy kell megtartani a rendszer stabilitást(védekezni), hogy mindeközben a támadásban kulcsfontosságú szerepet látnak el.
Végig pillantva a (középső) középpályás keretünkön, azt kell látnunk, hogy az egyetlen tipikus védekező középpályásunk (6-os) az Martínez, az összes többi (Goretzka, Thiago, Sanches és Tolisso) sokkal inkább nyolcas, akik mind védekezésben mind támadásban használhatóak. Ez alapvetően kedvez a 4-3-3-nak, hiszen a játékosok könnyen rotálhatóak a pozíciókban. A rendszer Achillesz-sarka itt sokkal inkább az összhang lesz. A vertikális mozgások, letámadások miatt, a védekező embereknek gyorsan és hatékonyan kell kitölteni a lyukakat ÉS csírájában elfojtani az ellentámadásokat. A Dortmund elleni mérkőzésen jól látszott, hogy ebből a szempontból van még mit javítani és gyakorolni, de az egészet kudarcnak beállítani – már most, a felkészülésen belül – talán túlzás lenne.
A legfőbb diskurzus jelenleg akörül megy, hogy a két nyolcas mellé egy klasszikus, markánsan védekező hatos kell (pl Martínez vagy akit igazolni akarnak, esetleg Kimmich?) vagy esetleg Thiago is el tudja látni a feladatot ha végre kialakult az összhang a tolódásokban.
Az egyének szempontjából figyelve a rendszert, érdekes lehet megállapítani, hogy Goretzka dinamikája és gólérzékenysége, vagy Sanches szintén dinamikus, karakteres játéka egyértelműen valamelyik támadóbb 8-as posztjára predesztinálják gazdájukat. Ők – különösen a német – nagy nyertesei lehetnek az új szisztémának. Tolisso játéka már kevésbé karakteres ahhoz, hogy egyértelműen dönteni lehessen. Thiagonál pedig totál kétesélyes a dolog. S akkor még nem beszéltünk Kimmichről, akinek a középpályás szereplése folyamatosan ott lóg a levegőben és akár még pótmegoldás is lehet ha az A-terv nem jönne be.
Végül de nem utolsó sorban, ejtsünk szót a támadóinkról is. A modern 4-3-3-ban ugye sokkal inkább szélső támadókról kell beszélnünk, mintsem szélső középpályásokról. Ezek a (majdnem) a center magasságban játszó támadók inkább a pálya közepe fele húznak, akcióik java része nem a vonal mentén történik, így a kapu előtt is rendszeresen feltűnnek.
A szélső támadó pozícióban focizó játékosok felé igen nagyok az elvárások: nemcsak gyorsnak kell lenni, és jól cselezni, de a kombinatív játékban és még inkább a góllövésben is jól kell teljesíteni. Ennek fényében talán kijelenthetjük, hogy pl. Gnabry optimistán várhatja ezt az új rendszert. Ő egy fokkal komplettebb játékosnak tűnik, mint Coman, akinek – bár rengeteget fejlődött az elmúlt években és elképesztő 1-vs-1 elleni játéka továbbra is jolly jokerként használható – góllövési hatékonyság és összjáték kapcsán mindenképp akad még javítani valója. Müller helyzete már jóval borúsabbnak tűnik. Egy láthatóan a vertikalitásra, sok futásra, labdavezetésre építő rendszerben a nem a tempójáról és cselezési képességeiről híres német dolga egyelőre elég nehéznek tűnik. Ha pedig Sané – aki lényegében a tökéletes szélső támadó prototípusa – valóban megérkezik, akkor Thomasnak lehetnek még nehéz időszakai a szezonban. De ismerve őt és flexibilitását, hiba lenne őt már most leírni.
