Átigazolási hírek

Bayern/Real verseny Rocáért? „Ki kell fizetni a kivásárlási záradékát”



Renato Sanches várható távozásával újabb játékost, egy a portugálnál védekezőbb középpályást igazolhat a Bayern – a BILD szerint Marc Roca továbbra is forró jelölt a bajorok listáján.

Az elmúlt hetekben kevesebb szó esett a 22 éves spanyol játékosról, de a Bayern érdeklődése nem csüggedt iránta, írja a Sky – a bajorok csupán sokallták a játékos 40 milliós kivásárlási árát. A Sanches eladásából befolyó összeghez azonban nem kellene sokat hozzátenni a záradék aktiválásához. A bökkenő az, hogy többek között a spanyol COPE és a német Sky szerint a Real Madrid is komoly érdeklődést tanúsít iránta, ugyanis a blancóknak Pogbát és Eriksent sem sikerült megszerezniük.



A Skynak adott nyilatkozatában Roca ügynöke is nyitva hagyott minden lehetőséget:

„Csakúgy mint korábban, nagyon nagy európai klubok érdeklődnek Marc iránt. Az átigazolás továbbra is lehetséges, de az is, hogy az marad az Espanyolnál. Több mint egy hetünk van még. Az kivásárlási záradék 40 millió euróra hág, ezt ki kell fizetni érte. Vannak olyan dolgok az életben, amelyről nem lehet tárgyalni.”

A Bayern számára előnyös lehet, hogy Salihamidzic pár héttel ezelőtt, Párizsban állítólag már találkozott a játékos ügynökével és egész jó tárgyalásokat folytattak le egymással. Természetesen a Real Madrid mellett is sokminden szól. To be continued…

Bayern/Real verseny Rocáért? „Ki kell fizetni a kivásárlási záradékát”
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top