Timo Werner megunta a Bayernre való várakozást, inkább három évvel megtoldotta a 2020 nyarán lejáró szerződését. Az új, fizetésemeléssel járó kontraktus a Kicker szerint 30 milliós kivásárlási záradékot tartalmaz, amely a BILD szerint bónuszokkal együtt akár 60 millió euróra is megemelkedhet.
A 23 éves válogatott támadó nem akart külföldre igazolni, Németországon belül pedig csak Münchenben tudta volna elképzelni a folytatást. A Bayern nem akarta megadni a Lipcse által kért összeget, de állítólag meg sem kereste az ügyben az energiaitalosokat, csak az ügynökével egyeztek meg korábban egy valamikori átigazolásról. Kalléék sanszosan arra játszottak, hogy jövőre, ingyen hozzák el Timot.
A Bayernt Odoi és Sané sikertelen megszerzése után sem nagyon izgatta Werner, amely nem is esett jól neki, állítólag zavarta, hogy a bajoroknál minden Leroy körül forgott, míg őt az akarata ellenére gyakorlatilag lesza*rták a klubnál.
Kérdés, ha a Bayern csak jövő nyáron, ingyen akarta Wernert, akkor következőleg hajlandóak-e pénzt invesztálni belé. Sok víz lefolyik addig az Isaron. Addigra talán annyira bejön neki a Nagelsmann-féle Lipcse, hogy a BL-ben velük, fixen a kezdőben akar vitézkedni a Gulácsiéknál megbecsülést élvező játékos?