A Sky90 című műsorban Arjen Robben sok témában, többek között volt csapattársairól, más klubok ajánlatairól és visszavonulása okairól is nyilatkozott.
Visszavonulásának okairól: Ezt nem lehet egy mondatban összefoglalni. Nagyon sokáig gondolkodtam. Ez volt a legnehezebb döntés, melyet a karrierem során meg kellett hoznom. Remélem ez volt a helyes döntés. Igazából ez egy érzés volt. Az ember felteszi magának a kérdést, ‘mit szeretnék még és tudok-e még a legmagasabb szinten teljesíteni 10 év után a Bayern München-nél?’ Ez igen nehéz. Aztán a végén összegzi az ember az egészet és rájön: jól van ez így.
Más klubok ajánlatairól: Hatalmas elismerésként éltem meg, hogy ilyen sok ajánlatom volt. Párat ezek közül komolyan fontolóra is vettem, volt pár találkozóm és meghallgattam a klubok képviselőit. Hogy melyek voltak ezek, azt inkább megtartom magamnak. Volt egy pár jó ajánlatom, de ennek semmi köze a klubokhoz. A végén azt mondtam, jól van ez így és abbahagyom.
Thomas Müllerről: Nagy rajongója vagyok Thomas-nak. Neki olyan kvalitásai vannak, amilyenek senkinek a csapatban. Erre nagyon nagy szükség is van. Ő egy igazi csapatember. Ő szerintem egy nagyon nagyon fontos játékos. Nézzük csak meg az előző szezon utolsó pár hónapját! Fantasztikusan játszott. Ha nem is feltűnően játszik, fontos, ugyanis megnyitja a területeket. Nálam ott lenne a kezdőben. Mélységbe és a védelem mögé mozog, ez megnehezíti az ellenfél dolgát. A Bayern mindig olyan csapatokkal játszik, amelyek beállnak védekezni. Ekkor sok mozgásra van szükséged.
Arra a kérdésre, hogy a jövőben szeretne-e edzőként dolgozni: Most azt mondom: Nem, nincs meg bennem az ambíció, hogy azt mondjam, igen szeretnék a legmagasabb szinten edző lenni. Most tudatosan szeretnék egy kis távolságot tartani a labdarúgástól. A saját fiamat edzeni fogom, most hét éves. Szeretnék egy kis időt magamnak és a családomnak, most nem szeretnék semmi nagy elkötelezettséget. Aztán majd meglátjuk mit hoz a jövő. E tekintetben teljesen nyugodt vagyok.
Coutinhoról: Ő egy nagyszerű játékos hatalmas potenciállal. Hagyni kell neki egy kis időt. Most érkezett egy új csapathoz, új országba, új klubhoz, ilyenkor mindig szükség van pár hétre – de biztos vagyok benne, hogy nagyon sok jó meccset fog játszani a Bayern színeiben.
Régi mezszámáról melyet Coutinho kapott meg: Ez nekem egyáltalán nem jelent semmi problémát. Ebből a szempontból nagyon easy vagyok, nagyon egyszerű. Én csak a legjobbat szeretném a csapatnak. Jön egy új játékos, és szeretne a 10-es mezben játszani, mit kéne mondanom? Nem-nem, egy évig ne adjátok oda neki?
Joshua Kimmichről mint hatosról: Josh egy nagyon intelligens srác, nagy labdarúgói kvalitásokkal. Philipp Lahm volt hasonló. Nagyon szerettem Philippel játszani. Akkor is fel lehetett rakni a középpályára, ha előtte évekig nem játszott ott. A Schalke ellen valószínüleg ez csak vészmegoldás volt Josh esetében. Normális esetben úgy gondolom, van elég középső középpályás a keretben.
Lewandowskiról: Rengeteget gyakorolja a szabadrúgásokat az edzéseken. Mentálisan ez az ember egy gép. Így kell elkezdeni egy szezont: két meccs, 5 gól.
A feltétlen győzniakarásáról: Rossz vesztes vagyok. A gyermekeimet sem hagyom győzni kártyában. Nekik is meg kell tanulniuk kikapni. Ok, néha azért félrenézek…
Uli Hoenesszről: Uli Hoenesst és a Bayernt lehet egy lapon említeni. Nagyon ambíciózus, de óriási szíve is van. Mindig lehet kopogtatni nála, bárki számára rendelkezésre áll. Ez teszi őt kivételessé. Mindent a klubért tesz. Az ajtaja mindig nyitva áll. Sok mindent éltünk át együtt, tíz év hosszú idő. Mindig pozitív volt, mindig élveztem a támogatását. Ezt sokakról elmondhatom, nem csak Herr Hoenesszről, Herr Rummeniggéről is.
A futballmentes időről: Egyelőre nem hiányzik a foci. Jelen pillanatban nagyon jól érzem magam, lazítok. Van időm a családomra. 20 éven keresztül csak a focinak éltem, most végre több időm van mindenféle nyomás és stressz nélkül.
A ,,hiányzó lazaságáról”: Azt hiszem ilyen a karakterem. Ezt nem lehet csak úgy megváltoztatni. Hermann Gerland minimum százszor mondta nekem: Arjen lazíts egy kicsit. Néha eddz úgy, mint van Bommel csinálta, néha elég a 70-80% is. De nekem ez nem volt benne. Az utolsó edzésen is 100% -on pörögtem.
A BL döntőben szerzett góljáról: Nem vagyok az a fajta, aki a saját góljait újra és újra megnézi. De ennél a gólnál ez elkerülhetetlen, sokszor megmutatták. Tehát igen, elég sokszor láttam.
A 2010-es VB-ről és a kihagyott helyzetéről: Nem mondható tipikusnak, ahogy a VB előtt visszatértem. Gyorsabban sikerült, mint reméltük. Az egész VB-t végigjátszottam, a döntő 120 percét is beleértve. Rengeteget mutogatták az egy az egy elleni szituációmat, amit kihagytam. A csalódások hozzátartoznak labdarúgó karrierhez, ahogy a megnyert címek is. Nekem ez természetesen egy hatalmas csalódás volt. Az ember nem kap még egy lehetőséget. Mégis számomra inkább egy csoda, hogy egyáltalán résztvehettem azon a tornán.
A VB utáni hosszú kiahagyásáról: Hat hónapot kellett kihagynom. Az is kérdéses volt, hogy valaha elérhetem-e még a 100 %-ot. A fitneszedző Thomas Wilhelmi a mai napig felemlegeti: Ez volt a ,,legszebb” reha neki is és nekem is. Hat hónapig dolgoztam keményen, míg minden erőm visszatért. Hatalmas megkönnyebbülés volt.
A 2012-es elvesztett BL döntő utáni időszakról: Mindenre pontosan emlékszem, edzőtáborban voltunk és azonnal érezted, benne volt a levegőben hogy „most vagy soha”, most visszavágunk. Mai napig erre emlékszem a legszívesebben. Ezt nem lehet szavakkal leírni. Az az érzés hogy mindnyájunkban ég a tűz. Abban a pillanatban kezdődhetett is volna Bundesliga.
A híres ,,Robben-Move”-ról: Nincs titok. Csak megfelelő időzítés majd kivárod hogy reagál a védő. A meglepetésnek mindig benne kell lennie. Természetesen nem lehet 90 percen keresztül mindig csak befelé cselezgetni. Meg kell találni a jó kombinációkat is.
A kérdésre hogy karrierje Ribery nélkül is lehetseges lett volna-e: Lehetséges lett volna, de teljesen más. Nagyon élveztünk együtt játszani. Nagyon sokat köszönhetek neki. Nagy megtiszteltetés számomra hogy vele játszhattam.
Sanéról: Nem szabad lebecsülni egy ilyen sérülést. Harcolnod kell minden nap, és ott kell lenni a fejedben: ha visszatérek megmutatom mindenkinek. Ezekkel a gondolatokkal kell dolgoznod minden nap a felépülés során.