Michael Cuisance első szezonja kirobbanóan sikerült a Mönchengladbachban – a Nancytól való átigazolása után, 19 évesen a csapat legjobbjának választották meg, 24 bajnokin léphetett pályára. A második idényében csak 11 meccset kapott Dieter Heckingtől, de az új edző, Marco Rose sem ígért neki állandó játéklehetőséget.
A 20 éves játékos a több játék és a kedvtelensége kifejezésének érdekében távozni akart és ezért mindent bevetett – például egyszer nyílt cipőben edzett, de volt, hogy az ellene elkövetett szabálytalanságok után visszautasította a csapattársai kézfogását és egyszerűen csak hátat fordított – írja a BILD.
A Mönchengladbach Sandhausen elleni kupameccse előtt is egy klubon belüli kisebb botrányt okozott azzal, hogy a meccsnap előtt sérültnek tettette magát, miután megtudta, hogy ott lesz a keretben. Cuisance feltétlenül el akarta kerülni, hogy a Bayernhez való átigazolása előtt – Sanéhoz hasonlóan – megsérüljön, végül nem is került be a csikók keretébe.