A Sport Bild újságírói, Christian Falk és Tobias Altschäffl BILD-en megjelent cikke szerint Uli Hoeness azzal fenyegette meg a DFB-t, hogy nem állítják a válogatott rendelkezésére a Bayern német játékosait, amennyiben a szövetségi kapitány Ter Stegent helyezi előtérbe Manuel Neuerrel szemben. Mint utólag kiderült, és a cikk alján is jelezzük, ezt a nyilatkozatát egy hete, hirtelen felindulásból tette az elnök és azóta van egy friss nyilatkozata is.
„Soha nem fogjuk elfogadni, hogy váltás történjen. Mielőtt ez megtörténik, nem fogunk több játékost a válogatott rendelkezésére bocsájtani.”
A Bayern jelenlegi, november 15-ig állományban lévő elnöke arra a kérdésre, hogy keresi-e a Löw-vel való megbeszéléseket, egy hete így reagált: „Majd most hallani fogja amit mondunk, és csengeni fog a füle is.”
A mondatok nyilvánossá kerülése után a BILD felkereste a válogatott menedzserét, Oliver Bierhoffot, aki a FIFA alapszabályára hivatkozva elmondta, hogy egy klub köteles a válogatott rendelkezésére állítani a játékosokat. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 92 eurótól 922 ezer euróig terjedő bírságot szabhat ki az adott klubra.
Előzmény
Az egész történet Marc-Andre ter Stegen elégedetlen szavaival kezdődött, a Barca kapusa ugyanis a német válogatott hollandok és észak-írek elleni mérkőzésein, de korábban is csak elvétve kapott szerepet. Több játéklehetőségért kiáltozott, ugyanis remek formában érzi magát – kétségtelen, hogy voltak remek bravúrjai, de Neuer sem hagyta szó nélkül a dolgot, finoman figyelmeztette őt.
„Ter Stegen egy nagyszerű kapus, aki remekül teljesít, de nem vagyok benne biztos, hogy ez segít nekünk. Egy csapat vagyunk és úgy is kell mutatkoznunk. (…) Remek kapusaink vannak. Ott van Kevin Trapp, Bernd Leno is – ezek mind nagyszerű kapusok, akik szintén játszani akarnak, de a padon ülnek. Össze kell tartanunk. A kapusoknak is össze kell tartaniuk.”
Ter Stegen erre válaszolva elmondta, hogy vannak bizonyos elvárásai és senkinek, Neuernek sincs joga beszélni az érzéseiről és bírálni azokat. Ezek után a két kapus lenyugodott, nem akart nyiltan beszélni a témában. Uli Hoeness azonban a Crvena Zvezda elleni győzelmet követően kifakadt és nyíltan kritizálta a sajtót, a Barca kapusát és a DFB-t is.
„A nyugat-német sajtó úgy támogatja Ter Stegent, mintha már 17 Világbajnokságot nyert volna. Egyáltalán nincsenek érvei. Nem vita, hogy Neuer az elsőszámú. Nem szeretjük, ha ártanak a játékosainknak. Ter Stegen egy jó kapus. De Manuel sokkal jobb, sokkal tapasztaltabb. Addig játszhat, amíg egészséges. Mindig is ő lesz a legjobb (…) A hierarchiának egyértelműnek kell lennie. És a hierarchia szerint Manuel Neuer az elsőszámú. Éveken keresztül ő volt a világ legjobb kapusa. Ha ismét a régi formájában van, márpedig abban van, akkor nem vitás, hogy csak ő lehet az egyes. (…) Több támogatást vártam volna a DFB-től. Folyamatosan a DFB-vel harcolunk. Először jött a három játékosunk visszavonultatása, most pedig a Manuel Neuer-sztori. Elnézik, hogy egy játékos a nyilvánosság felé forduljon olyannal, amit csak Jogi Löw-vel kellene megbeszélnie. (…) A DFB embereitől azt várom, hogy Ter Stegent a sarokba állítsák és világosan elmondják neki, hogy ez nem így megy. Egy olyan teljes mértékben feddhetetlen sportembernek ártanak, mint Manuel Neuer.”
Joachim Löw erre reagálva elmondta, nem hagyják magukat befolyásolni a témában, teljesen nyugodtan tekintenek a jövőbe. Uli Hoeness kirohanása után Kimmich megvédte Ter Stegent, de természetesen Manuel Neuert támogatja a kapuskérdésben:
„Nem volt semmi rossz abban, amit Marc mondott. Csak azt mondta, hogy csalódott. Természetesen meg tudom érteni. Viszont ahogy Manu jelenleg véd, nem kérdés kinek kell a kapuban álnia, ő a vitathatatlan egyes.”
Hoeness szerda délután a Spiegelnek és az RTL-nek megerősítette, hogy egy nyilatkozatában valóban bojkottal fenyegette a DFB-t, azonban elmondta azt is, hogy ezt egy héttel ezelőtt nyilatkozta – most, E/3-ban elmondta, ma már nem így nyilatkozna a helyzetről.
„A Belgrád elleni BL-győzelmünk után közvetlenül Herr Hoeness olyan nyilatkozatot tett a válogatott kapuskérdéséről, amelyet már nem így tenne. A témát ezzel befejezte és nem fog többet nyilatkozni róla.”