A Tottenham felett aratott történelmi, 7-2-es idegenbeli győzelmet követően nem felejtették el a gyengébb periódusra is felhívni a figyelmet a Bayern képviselői.
🔴 Niko Kovac: Nagyszerű este volt az FC Bayern és a német foci számára. Egyedülálló dolog itt egy ilyen meccset felvonultatni. Az első harminc percben szerencsénk volt. Tudtuk, hogy a Tottenham nyomást helyez ránk, ez a klub karakterisztikája. Akkor egy kissé passzívak voltunk és kevésbé tudtunk nyomást kifejteni a párharcok során. Manuel remekül védett. Ezután domináltuk és diktáltuk a ritmust. Amit a második félidőben játszottunk, az jó volt, ezt akartuk csinálni. Holnap reggelig örülünk. Csúcspont volt a német foci számára, de holnaptól ismét a Bundesligára helyezzük a hangsúlyt.
▪ A csapatteljesítményről: A komplett csapatot szeretném megdicsérni az itteni fellépésért, nem volt mindennapos. Csapatként álltunk ki és a technikai képességeinket társítottuk a taktikával. Azt szerettem volna, hogy rátegyünk egy lapáttal, hogy megnyugodjunk. A 4-2 után jól is védekeztünk. Amikor az ötödik gól megszületett, az felszabadító érzést jelentett számunkra.
▪ Gnabry mesternégyeséről: Serge a négy góljával megkoronázta a teljesítményét. Biztosan ez volt a legjobb meccse. Mindenekelőtt viszont annak örülök, ahogyan védekezett, különben még problémáink lehettek volna. A második félidőben bizonyította, hogy erre is képes.
▪ Kimmichről: Mindenki, aki vezérjátékos akar lenni jó teljesítményt nyújtott. Ő is beletartozik, ugyanis nem csak a hatoson volt jó, hanem később, jobbhátvédként is szuperül játszott Son ellen.
▪ A győzelem mértékéről: Az ember meglepődik a hét gólon, de azt is el kell ismerni, hogy minden lövésünk bement. A Tottenhamnek az első félidőben volt három hihetetlen jó lövése, amelyet Manuel klasszis módjára védeni tudott. Ez jelentette a különbséget ma. A csapat jól megvalósította amit elterveztünk. Rövidpasszos játékkal akartuk futtatni az ellenfelet – iyelnkor mindig jó lehetőségek elé kerülünk.
▪ A Paderborn elleni meccs különbségéről: Ha valaki focizott, az tudja, hogyan működik ez. Az ember nem minden meccsre megy ki ugyanazzal az érzéssel, ugyanazzal a motivációval, mint a nagyobb rangadókra. A mai egy nagy meccs volt, ezért megtudom érteni ezt a teljesítményt, még ha a Paderborn ellen nem is voltam túl boldog.
▪ A kezdőről: Tavaly védekezőbbek voltunk a Liverpool ellen, ezért raktam fel Tolissot a pályára, aki inkább egy nyolcas és nem egy klasszikus játékosa a duplahatos posztnak. Mélybe futott és beleállt az ellentámadásba. Bátran akartunk játszani és meg akartuk nyerni a meccset, ez volt a döntő tényező.
🔴 Serge Gnabry: Szuper teljesítményt nyújtottunk, mindig nyomtunk és nem adtuk fel. Szuper este volt számunkra. A legutóbbi mesternégyesemet talán az F-Jugendben, 7-8 évesen rúgtam. Másfél évet vártam az első Bajnokok Ligája találatomra, de arról álmodni sem mertem volna, hogy ma négyet szerzek. Ez a meccs óriási önbizalmat ad nekünk, a Hoffenheim elleni meccsre is. Hogy jelzést adjunk, fontos volt a három pont megszerzése. Nem akarom felnagyítani jobban, mint ami volt – az Arsenal drukkerek számára természetesen ez egészen csodálatos, de a legfontosabb a Bayernnel való győzele volt számomra. Azt hiszem, hogy az ismerőseim lelátóról való támogatása is segített, édesapám délután mondta, hogy jól kell játszanom. Azt hiszem egész jól sikerült. A győztes labdát Javi felrúgta a közönség közé, de visszaszereztem. Egy kicsit ünneplünk az öltözőben, de nem szabad túl sokat beképzelnünk, a földön kell maradnunk. Egy ilyen eredmény nem gyakran fordul elő, mostantól ismét a hétvégi meccsre kell koncentrálnunk.
🔴 Manuel Neuer: Egy ilyen győzelemmel természetesen nem számol az ember. Arra számítottunk, hogy egy szoros meccs lesz, 2-1-el is vonultunk a félidőre. Természetesen nagyon boldotok vagyunk, hogy így végződött. Kihasználtuk a gólhelyzeteinket, nem úgy mint Paderbornban. Ott az első félidőben sok kihasználatlan helyzetünk volt. Akkor megígértük magunknak, hogy a londoni meccsre ezt meg kell szüntetnünk – sikerült is. Az első félidőben nem igazán domináltunk. A Tottenhamnek volt egy-két jó helyzete, a félidőben akár vezethettek is volna – de remekül csináltuk, a második félidőre remekül jöttünk ki. Serge szuper napot fogott ki, ő a mi támadónk. Mindegyik gól szép volt. Ganbrynak jó lendülete volt a kapura, lőtt jobbal, ballal, tényleg nehéz volt tartani, egy kicsit sajnáltam is Hugo Llorist ma. A csereként bejött játékosok is nyugalmat hoztak a pályára, ezután pedig jobb volt a pozíciós játékunk.
🔴 Joshua Kimmich: Viszonylag szerencsés 2-1-el vonultunk a félidőre, ez nem igazán tükrözte az első félidő lefolyását. A második játékrész természetesen fenomenális volt. A Totttenham felkínált nekünk pár jó lehetőséget, amelyet aztán kegyetlenül kihasználtunk. Gnabrynak szinte minden lövése bement, ezért kap majd egy puszit a fejére mielőtt lefekszik. Ami a második félidőben történt, az extra volt.
🔴 Niklas Süle: Az ilye meccsekre sokan odafigyelnek, tudtuk mi vár ránk. Ha 90 percen keresztül nem is, 60 percig nagyon, nagyon jól játszottunk. Hihetetlenül örülök Sergének, ez az ő estéje volt. Sok dolog van, amelyben fejlődnünk kell, de ez egy olyan meccs volt, amely a következő hetekben is hatással lehet ránk. Nagyon büszkék lehetünk magunkra.
🔴 Hasan Salihamidzic: Manu az első félidőben szuperül védett, ezután pedig szuperül játszottunk. Büszke vagyok a csapatra. Szuper volt a helyzetkihasználásunk. A meccs egy felkiáltójel volt mindenki számára.
🆚 Mauricio Pochettino: Ez frusztráló. Nagyon csalódott vagyok. Rosszul érzem magam. El kell fogadnunk, hogy nem voltunk olyan jók, amennyire terveztük. Számunkra ez egy sokk. Sok lövéssel tarkított meccs volt, ők pedig nagyon higgadtak maradtak. Az első félidő végén a Bayern vezetőgólja volt a döntő. Nagyon jó első félidőt játszottunk. Elemeznünk kell mi történt a fordulás után. Nagyon csalódottak vagyunk és nem érezzük jól magunkat. De most kell nyugodtnak maradnunk.
🆚 Toby Alderweireld: Mindenki nagyon csalódott. Időre van szükségünk átgondolni ezt. Természetesen ez egy szégyenteljes érzés. Az első félidőben nem játszottunk rosszul, de mindegyik lövésünk elkerülte a kaput, míg az övék vagy kapura, vagy a kapufáról a kapuba vagy a kapuba bementek. Egy kicsit szerencsétlenek voltunk a befejezésnél. Össze kell fognunk és meg kell próbálnunk fellendíteni magunkat a következő meccsre.