Bundesliga

Kijózanodunk vagy levezetünk az Allianzban? | Előzetes: Bayern – Hoffenheim

A keddi, Spurs elleni tarolás után a Bayern fiataljainak most a bajnokságban kell helyt állniuk. A feladat nem tűnik nehéznek, hiszen az ellenfél a legjobbjait nélkülözni kényszerülő Hoffenheim gárdája lesz. Lássuk, mit kell tudni a 12. helyen álló kék-fehérekről!



⚫️ A csapatokról:

Hat meccs alatt mindössze négy lőtt gól: a Hoffenheim soha nem kezdett ilyen rosszul egy első osztályú szezont, mióta 2008-ban, története során először feljutott a Bundesligába. A Szalai Ádámtól nyáron megváló együttes a Kölnnel együtt a legkevesebb gólt szerezte idén a 18 csapat közül. Az új menedzsernek, Alfred Schreudernek egyelőre egyre csak nehezedik a dolga. Nem elég, hogy a pár nappal ezelőtt gálameccset rendező és összeálló Bayern a soron következő ellenfél – idegenben, de ráadásul sérüléssel bajlódik a keret legértékesebb játékosa, a horvát Andrej Kramaric, a nyári bombaigazolás, Diadie Samassékou, valamint a tavaly berobbanó algériai Ishak Belfodil sem lehet ott a csatársorban a bajorok ellen. Utóbbi betegséggel küszködik.

Bizakodásra adhat okot azonban a hatodik fordulóban történtek: a vendégek szurkolói először örülhettek a falusi csapat sikerének az idei bajnokságban. Igaz, a Hoffenheim három kaput eltaláló lövéssel nyert 3:2-re. Ezen a találkozón azonban már villogtak az új szerzemények: a dán Skov gólpasszt jegyzett, a szélvész gyors Bebou gólt szerzett, a fiatal Geiger pedig két assziszttal és a Meccs Legjobbja címmel jött le a pályáról.

Related image

Az előző fordulóban szerezte meg első három pontját a csapat: hátrányból fordítottak a Werder Bremen ellen.

A vendégek 46 esztendős holland trénere, Alfred Schreuder az utóbbi négy évben ugyan csak másodedzőként dolgozott, azonban ebben a szerepkörben vett részt a Hoffenheim történelmi Bajnokok Ligájába jutásában, valamint az Ajax tavalyi menetelésében is. Volt a korábbi, fiatal tréner, Julian Nagelsmann segédje, valamint az amszterdamiakat elitbe juttató Erik ten Hag jobbkeze is. Schreuder bizakodó annak ellenére is, hogy egy vereség esetén akár a kiesőzónában is találhatja magát a Hoffenheim.

Niko Kovac is hiányzókkal bajlódik. Alaba és Hernandez is sérüléssel küzd a jó formába lendülők közül, valamint nem játszhat Arp és a régóta kidőlt Goretzka sem. Ennek ellenére a pályán lehet a Tottenham ellen remekelő futballisták nagy része, így a négy gólt jegyző Serge Gnabry, a már 14 találattal büszkélkedő Lewandowski és az előző hetek egyik legjobbja, Philippe Coutinho is.

⚫️ Nyilatkozatok:

🔴 Niko Kovac: „A tabellán elfoglalt helyük nem tükrözi hűen a Hoffenheim teljesítményét. Előretörekvő focit akarnak játszani és fejlődni szeretnének, de nincs szerencséjük. Muszáj fókuszálnunk, mert egy nagyon, de nagyon nehéz feladat vár ránk. Nem egy sima meccs lesz.”

🆚 Alfred Schreuder: „Mindenki feltüzelt, amikor a Bayern ellen játszik. Ők a legjobbak Németországban. És láthattuk, hogy milyen jók a BL-ben is. Helyzeteket kell kialakítanunk és könyörtelennek kell lennünk, ebben pedig száz százalékig bizonyos vagyok.”



⚫️ Érdekességek és statisztikák:

Lewandowski az első játékos a Bundesliga történetében, aki két számjegyű gólmennyiségig jut az első hat játéknapon. Legközelebb Pierre-Emerick Aubameyang egy másik statisztikára vonatkozó rekordját törheti meg Lewa, ha a következő három meccshétvégén is betalálna.

A Bayern sosem kapott ki hazai pályán a Hoffenheimtől. 11 mérkőzésen 9-szer nyert az Allianzban. A müncheniek 35-ször zörgették meg az ellenfél hálóját ezeken a találkozókon.

FC Bayern aim to retain top spot against Hoffenheim one day before the end of the 186th edition of the Oktoberfest: the preview.

A korábban a Hoffenheimnek kölcsönadott Serge ezúttal excsapatát kísértheti meg.

⚫️ Hiányzók:

🔴 Bayern: Alaba (bordasérülés), Arp (csuklóproblémák), Goretzka (combsérülés), Hernandez (térdgondok)

🆚 Hoffenheim: Ochs (térdsérülés), Samassekou (térdszalaghúzódás), Zuber (lábfejproblémák), Kramaric (térdsérülés), Belfodil (betegség)

⚫️ Előzetes kezdőcsapatok:

🔴 Bayern: Neuer – Kimmich, Süle, Boateng, Pavard – Tolisso, Thiago – Gnabry, Coutinho, Coman – Lewandowski

🆚 Hoffenheim: Baumann – Posch, Vogt, Hübner – Kaderabek, Rudy, Grillitsch, Geiger, Stafylidis – Skov, Bebou

⚫️ Tippjeink:

🔷 Krisztián: A Hoffenheim talál egy gólocskát, de ez nem lesz elég a bravúrhoz, sőt többgólos vereséggel fognak lezúgni a pályáról. Lewa ezen a hétvégén sem áll le a gólokkal, rajta kívül a hétköznap gól nélkül maradó Coman fogja bizonyítani extraklasszisát. 4-1.

🔶 Balázs: Semmiképp sem fog takaréklángon égni a Bayern a hétközi álommeccs után. A válogatott szünet előtt még egyszer megtolja a csapat: Gnabry és Lewandowski is folytatja a gólszerzést. 5-1!

A mérkőzést 15:30-tól a Sport 1 közvetíti élőben!


Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top