Egyéb

Neuert játszatná Gulácsi a németek kapujában



Jogi Löw bejelentette, hogy a német válogatott következő két mérkőzésén felváltva játszik majd a Neuer – ter Stegen páros. A Barca kapusa az argentinok elleni felkészülési meccsen, míg Manu az észtek elleni selejtezőn lép pályára.



A BILD megkérdezte a Bundesliga kapusait, hogy ők kit választanának a német válogatott egyesének a következő EB-n. Neuer mellett négyen – többek között Gulácsi Péter – , Marc mellett pedig egyvalaki döntött, a többiek tartózkodtak a témától.

✅ Neuer-pártiak:

▪ Gulácsi (Leipzig): A tapasztalata és múltja miatt én Manuel Neuert tenném be. De nem én vagyok a Bundestrainer, aki látja a napi edzésmunkát és aki be tudja lőni, hogyan funkcionál együtt a csapattal. Számora Neuer és Ter Stegen világklasszis kapusok és egy szinten vannak.

▪ Rafal Gikiewicz (Union): Manuel Neuer. Ő a csapat kapitánya és karakterként is fontos a csapatnak.

▪ Timo Horn (Köln): Manuel Neuer a válogatott csapatkapitánya és nem szabad elfeledni mi mindent tett már meg Németországért. Amíg ezen a szinten játszik, ő a Number 1 – ter Stegen hat évvel fiatalabb, eljön az ő ideje is.

▪ Thomas Koubek (Augsburg): Neuer!

❎ Ter Stegen-párti:

▪ Zackary Steffen (Düsseldorf): Ter Stegent játszatnám, mert jó szezont játszik és a stílusa is jobban tetszik nekem.

A Bundesliga többi kapusa szerint mindkét portás világklasszis, ezért nem tudnak vagy nem is akarnak állást foglalni ebben a luxusproblémában.

A Sport BILD infói szerint egyébként Neuer mindenképp beszélni akar majd a Barca kapusával, aki a legfrissebb sajtótájékoztatón nyilatkozott is a témában:

„Abszolút professzionális a kapcsolatunk. Manu tudja, hogy csak magamról beszéltem az interjúban. Nincs olyan vitánk, amit feltétlenül meg kellene beszélnünk, szinte minden nap beszélünk egymással. (…) Mindent megfogok tenni azért, hogy elsőszámú lehessek – háromnegyed év alatt sokminden történhet, de a közös érdek mindenek felett áll. Viszont szeretném Löw döntését a lehető legjobban megnehezíteni.”

Neuert játszatná Gulácsi a németek kapujában
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top