Interjúk és nyilatkozatok

Gnabry a Bayern ellen döntött: „Lépésről lépésre akartam haladni”



Serge Gnabrynak világos terve volt arra, hogyan építse fel karrierjét – a Stuttgart utánpótlásából az Arsenalba szegődött, majd egy rövid kölcsönügylet után Brémában, majd a Bayern játékosaként már Hoffenheimben kötött ki. Idén már-már világklasszis teljesítményt vonultat fel, csúcspontja a Tottenham elleni mesternégyese volt a Bajnokok Ligájában.



Ahogyan arról beszámoltunk, Arsene Wenger azzal vádolta meg nyilvánosan a Bayernt, hogy a háttérből manipulálta Serge jövőjét. „Azt hiszem, hogy a Bayern gondoskodott arról, hogy Serge a Werderbe igazolt.”

Gnabry erre reflektálva az alábbit nyilatkozta:

„Manapság nagyon magas átigazolási díjakat fizetnek, ez világos. Az én útam szuperül funkcionált. Lépésről lépésre akartam fejlődni, hogy végül egy olyan csapatnál legyek meghatározó, mint az FC Bayern.”

A Bayern érdeklődése először a 2016-os VB-n, a Fidzsi-szigetek elleni 10-0-ás győzelem alkalmával lángolt fel, írja a SPORT BILD – Rummenigge tetszését nyerte el a meccs negyedik és ötödik gólját szerző Gnabry játéka, a Bayern vezérigazgatója értesítette is Michael Reschkét, akkori technikai igazgatót, hogy meg kell szerezni a srácot.

Gnabry terve azonban az volt, hogy a Bayern előtt folyamatos játéktapasztalatot gyűjtsön, ekkor jött képbe Lisztes Krisztián egykori csapata, a  Werder, akik szintén érdeklődtek iránta és 6 millióért szerezték meg az ágyúsoktól.

„A Bremen akkor aranyat ért számomra. Tudtam, hogy a Bayern is érdeklődik, de a müncheni lépés túl nagy lett volna. Azonban mindig is az volt a célom, hogy egyszer ott kössek ki.”

A Bréma utáni következő lépését, 2017-ben Hoffenheimben, már a Bayern kölcsönjátékosaként érte el a támadó:

„A góljaim után Julian Nagelsmannal akartam a karrierem következő lépését megtenni Hoffenheimben. Voltak más ajánlataim, de ott tudtam a legjobban fejlődni.”

Gnabry terve kifizetődött – Löw állandó emberként számít rá, a Bayernnél is egyre jobb formában tündököl.



Gnabry a Bayern ellen döntött: „Lépésről lépésre akartam haladni”
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top