Egyéb

Így megy Renato Sanches sora jelenleg Lille-ben



Renato Sanches nyár végén 20 millió euróért a Lille csapatához igazolt. Nagy reményekkel tette, a Bayernnél ugyanis idővel megnőtt az önbizalma és a meccsek során is voltak jó pillanatai.



Az előzetes várakozásokkal ellentétben Renato egyelőre még az új csapatában sem tudott bizonyítani azt a klasszisát, amiért annó a Bayern megszerezte őt. A francia bajnokságban eddig négy mérkőzésből kettőt játszott végig, kétszer pedig csereként állt be, egyszer úgy döntött az edző, hogy nem állítja be őt. A Bajnokok Ligájában 65 percet kapott az Ajax és 21 percet a Chelsea ellen. Gólt és gólpasszt egyelőre nem számlál és teljesítményével sem tudta felhívni magára a figyelmet.

Természetesen a francia klubnál időt és bizalmat szavaznak neki, erről nyilatkozott a Lille sportigazgatója Luis Campos, elnöke Gerard Lopez és vezetőedzője Christophe Galtier is.




Luis Campos: Renato egy teljesen más valóságot élt át, a Lille nem egy Bayern München. Velünk fog fejlődni. Biztos vagyok benne, hogy sokat fog tenni értünk, időt biztosítunk neki a növekedéshez. (…) Ő egy olyan játékos, aki egy működő gépezetből érkezett. Két éve nem igazán játszott. Nem azért szereztük meg őt, hogy a francia bajnokság legjobb játékosává tegyük őt.

Christophe Galtier: Túlzottnak érzem a kritikát. Türelmesnek kell lennünk Renatoval. Szüksége van a ritmusra, még hiányzik a csapattársaival való összeszokottság.

Gerard Lopez: A Bayern München nem olyan fiatal játékosoknak való, akik nem beszélnek németül. Nálunk ezzel ellentétben nincs nyomás alatt. Amikor azt hallom, hogy Renato Sanches gyenge meccset játszott, nevetnem kell, mert ugyanezek az emberek egy évvel ezelőtt még azt mondták, hogy Renato Sanches nagyszerű.”

Sanches sokáig a Bayernben akart maradni, de Cuisance és Coutinho leigazolása után besokallt és így kötött ki a Lille csapatában.


Így megy Renato Sanches sora jelenleg Lille-ben
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top