Bundesliga

„Végig ébernek kell lennünk – Süle sérülése súlyosabbnak tűnik” | Reakciók: Augsburg 2-2 Bayern



Az Augsburg otthonában otthagyott két pont utáni reakciók között nincs ott Hoeness és Rummenigge véleménye, akik nem akarták kommentálni a látottakat.


Niko Kovac: Rosszul kezdük a mérkőzést. Ennek nem szabad megtörténnie velünk, főleg a 28. másodpercben és a 90. perc után, korábban már utaltunk rá. Végig ébernek kell lennünk, nem csak öt perc után. Mindent a markunkban tartottunk. Nálunk volt a labda, óriási lehetőségeink adódtak, de nem vittük be őket. Ha nem vagy rá képes, nem szabad hátul gólt kapnunk. Két kapuralövésből két gólt kaptunk, ez bosszantó. Ami még rosszabb az Niklas Süle sérülése. Semmiképpen sincs jó érzésem, úgy tűnik súlyosabb sérülésnek tűnik. Úgy hallottam, hogy a keresztszalagja károsodott. Remélem, hogy nem szakadt el, mert az hosszú kihagyást jelentene. Meglátjuk mi történik, reméljük a legjobbakat.

Serge Gnabry: A legutóbbi, Hoffenheim elleni meccsünkön túltettük magunkat. Frissen jöttünk ki és szuper meccset játszottunk, végig kontroll alatt tartuk az ellenfelet. A végén két, közel száz százalékos helyzetünk volt, ha azokat értékesítjük, miénk a győzelem. Így viszont kieresztettük a kezünkből. Sokat volt nálunk a labda és sok helyzetünk volt, de kicsit hanyagok voltunk, hátul pedig sajnos előfordul az ilyesmi. Ilyen a foci.

Martin Schmidt, az Augsburg edzője: Meg akartuk mutatni, hogy egy csapat vagyunk és ez sikerült. Volt egy jó kapusunk, nálam Koubek volt a második félidő legjobbja. Így lehet egy meccs végén, amelyet szinte már majdnem elveszítettünk, egy pontban részesülni. Főleg a szenvedély miatt, amit ma tanúsítottunk.

Alfred Finnbogasson, az Augsburg második gólszerzője: Mindig különleges dolog a Bayern ellen játszani, még különösebb betalálni nekik – főleg egy egyenlítőgólt. Mindig is tudtuk, hogy csak egy gólos hátrányban vagyunk és még megvan az esélyünk a gólszerzésre. Ezt dolgoztuk ki magunknak.

„Végig ébernek kell lennünk – Süle sérülése súlyosabbnak tűnik” | Reakciók: Augsburg 2-2 Bayern
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top