A csapattól egyelőre még nem búcsúzott el a horvát..
Niko Kovac vasárnap délután, a vezetőség „titkos” válságértekezletét követően egyezett meg a klubbal abban, hogy nem irányítja már többé a Bayern csapatát. Mivel a bejelentés később, az edzés után érkezett, a horvát edzőnek nem volt lehetősége elköszönnie a Bayern-alkalmazottaitól. Ezt írásban, emailen keresztül tette meg az alábbi levelében. Érdekes, hogy csak az alkalmazottaknak írta, a csapattól, egykori játékosaitól – egyelőre még – nem köszönt el.
________________________________
Kedves kolléganők és kollégák,
Biztosan hallották már a hírt: Az edzőként/segédedzőként való időszakunk véget ért a klubunkkal. Mivel személyesen nehéz több, mint 1000 kolléganőtől és kollégától elbúcsúzni, illetve szeretnénk az Olympiakos és a Dortmund elleni fontos meccsek előtt a megfelelő nyugalmat és koncentrációt lehetővé tenni, az emailes megoldást választjuk.
Szívből mondunk köszönetet. Mindannyian szívélyesen üdvözöltek engem és a testvéremet a Säbener Strasszén, mindig ott voltak nekünk, és ebben az időszakban is mindig támogattak minket ott, ahol segítségre volt szükségünk.
Köszönjük mindenkinek a sok személyes találkozást és a beszélgetéseket. Közös sikerünk, a Meisterschaft, a DFB-kupa és a Szuperkupa mindig szép emlék marad számunkra.
Önöknek/nektek személyesen, a klubnak és a csapatnak is minden, minden jót kívánok!
Magától értetődően továbbra is követni fogjuk az FC Bayernt.
Minden jót és szíves üdvözlettel,
Niko & Robert Kovac
________________________________
Egy biztos: érdekes kezdeményezés volt a horváttól, nem nagyon láttunk még ilyet.
