A Bayern szerda délelőtt bejelentette, hogy két évvel, 2022 nyaráig meghosszabbította Früchtl 2020 nyarán lejáró szerzédését.
Brazzo: Christian egy vérbeli bajor, aki nálunk vált naggyá. Boldogok vagyunk, hogy a miénk – folyamatosan fejlődik és azt akarjuk, hogy ez így folytatódjon tovább.
A 193 centis, 19 éves Früchtl 14 éves korában, a Deggendorf csapatától került a Bayern utánpótlásába, ahol a ranglétrát végigjárva jelenleg a harmadosztályú amatőrcsapat állandó embere. Idén 14 mérkőzést abszolvált.
Früchtl: Nagyon jó érzés, hogy Németország legjobb csapata bizalmat szavaz nekem. Az idei szezonban továbbra is a harmadosztályban akarok szerepelni és be akarom ajánlani magam a profikhoz. Ha az ember napról napra világklasszisokkal edz együtt, a személyisége is fejlődik. (…) Még semmit nem értem el, de továbbra is megkapom az esélyt, ez pedig nagyon motivál engem. Most a 15 ezer szurkoló előtti hétvégi derbire koncentrálok.”
Früchtl ügynöke, Christian Rößner: „Christian be akarja bizonyítani az FC Bayernnek, hogy jól szerepel a harmadosztályban és a Nübellel kapcsolatos témák sem riasztják vissza. A következő szezonban viszont meg kell tennie a következő lépést, ezért a kölcsönadását tervezzük. Az élvonallal, a Premier League-gel és másodosztályú topcsapatokkal foglalatoskodunk. Tavasszal meg fogjuk beszélni a dolgot. (…) A szerződéshosszabbítás a Hasan Salihamidziccsal való nagyon nyitott és konstruktív megbeszélésnek a következménye. Hihetetlen részletességgel és elszántsággal tekint a Bayern ifirészlegére. Éreztük, hogy Hasan nagy hangsúlyt helyez arra, hogy saját tehetségeket integráljanak a Campusról a profik közé.”
Ezzel úgy tűnik, hogy Früchtl megkapja a bizonyítási lehetőséget, mielőtt a bajorok rárepülnek Nübelre – a Schalke fiatal kapustehetsége jó eséllyel meghosszabbíthatja nyáron lejáró szerződését. De ennek részleteiről egy másik cikkben fogunk foglalkozni.
ℹ️ #FCBayern verlängert mit Torwart Christian #Früchtl
🔗 https://t.co/t7C3XXZWUr #MiaSanMia pic.twitter.com/9vLx65LTl6
— FC Bayern München (@FCBayern) November 20, 2019