Minden sikercsapatnak szüksége van olyan „láthatlan” hősökre, mint amilyen Hans-Georg Schwarzenbeck volt: egy fáradhatatlan inas, aki hosszú éveket dolgozott végig a Bayernben a sztárok árnyékában.
Hans-Georg azon ritka játékosok egyike volt, aki teljes karrierjét egyetlen csapat színeiben játszotta le. A játékos 1966 és 1982 között viselte a klub mezét, és ezalatt az idő alatt szinte végig a „Császár” árnyékában volt. Nem is véletlenül nevezték sokan a „Császár szárnysegédének.”
Már a ’70-es években is igen nagy szerep hárult az olyan labdaszerző középpályásokra, mint aminek Schwarzenbeck szinte az iskolapéldája volt. Hans-Georgnak nem volt más feladata, mint addig kínozni az ellenfelet, amíg meg nem szerzi a labdát tőle, majd egyszerűen csak oda kellett passzolnia Beckenbauernek. Nem volt hálás szerep, egy védekező játékost ritkán kezeltek úgy, mint egy sztárt, csak akkor, ha olyan fáradhatatlanul végezte a munkáját, mint ahogyan Schwarzenbeck tette.
Schwarzenbeck 1966-ban került a csapatba, 1967-ben játszotta első tétmérkőzését. Az első nagy sikere a Bayern színeiben az 1967-es Német Kupa döntője volt, amit a bajorok 4-0 arányban nyertek meg végül. „Jól ment a játék aznap, de őszintén szólva nem emlékszem a mérkőzés minden részletére. Amikor jöttek már a sikerek is, akkor mindig kicsit féltem attól, hogy már túl sok döntőt játszottam le,” nyilatkozta később mosolyogva a játékos.
Hans-Georg 416 mérkőzésen lépett pályára a Bundesligában, 70 nemzetközi mérkőzésen viselte a Bayern mezét, 44-szer szerepelt a Nationalelfben. Páratlan sikereket ért el a klubbal: hatszoros bajnok (1969, 1972, 1973, 1974, 1980, 1981), KEK-győztes (1967), háromszoros BEK-győztes (1974, 1975, 1976). A válogatottal Európa-bajnok (1972), világbajnok (1974) és Európa-bajnoki ezüstérmes (1976).
Schwarzenbeck mindössze 21 gólt szerzett pályafutása során, de a szurkolók nem is a góljai miatt zárták a szívükbe. Élete gólját kétségtelenül 1974-ben szerezte Brüsszelben a BEK-döntőben. A Bayern az Atletico Madriddal küzdött a kupáért, a nem túl mozgalmas mérkőzés gól nélküli döntetlennel ért véget. Következett a hosszabbítás. Egészen a 114. percig nem történt semmi, ekkor azonban Schwarzenbeck hatalmasat hibázott a saját kapuja előtt, és már Sepp Maier se tudta korrigálni társa hibáját, Luis góljával megszerezték a vezetést a spanyolok.
Azonban Hans-Georg nem adta fel, minden vágya az volt, hogy jóvá tegye a hibáját. Kétségbeesetten támadtak a bajorok, de már csak egyetlen perc volt hátra a mérkőzésből, úgy tűnt, hogy a spanyolok örülhetnek a végén. Ekkor jött Schwarzenbeck, és utolsó elkeseredésében 25 méterről lövésre szánta el magát. Nem is lehetett a lövés vége más, mint gól! Így a bajorok kiharcolták a döntetlent, és 2 nappal később a megismételt mérkőzésen már nem ismertek kegyelmet: 4-0 arányban győzték le a madridi csapatot és nyerték meg a BEK-et. Ezután a Bayern dominanciája következett Európában, a következő két szezonban is a bajorok nyerték a trófeát, természetesen Schwarzenbeckkel a fedélzeten. „Talán még Pelé se lőtte volna be azt a gólt,” emlékezett vissza később meghatottan hőstettére.
