Bajnokok Ligája

„Ma sem volt minden szuper, de jelzést adtunk” – Reakciók: Bayern 3-1 Tottenham



A Tottenham elleni 3-1-es győzelmet követő reakciók




🔴 Hansi Flick: Óriási gratuláció a csapatnak, főleg a legutóbbi két szerencsétlen meccs után. Fontos volt, hogy ugyanúgy játsszunk, mint korábban, hogy bátran menjünk előre védekezni és megpróbáljuk az ellenfelet agresszívan nyomás alá helyezni. Ma sem volt minden szuper, de győztünk és jelzést adtunk, hogy ezen az úton kell haladnunk tovább. Három mérkőzésünk van még a téli szünetig, amelyekre koncentrálnunk kell. Minden meccsel nagyobb lesz a játékosok terhelése – ügyelnünk kell arra, hogy olyan csapatot állítsunki ki szombaton a pályára, amely megszerzi a három pontot a Bremen ellen.

▪ Coutinhoról: Fontos volt neki ez a sikerélmény. Lehetett látni rajta, hogy az első félidőben már nagyon jól mentek neki a dolgok, a másodikban viszong még jobban. Lényeges volt számára, hogy gólt szerzett ma.

▪ Daviesről: Egyszerűen klasszis játékot mutat. Gyors és a fizikumával bármire képes a védelemben, nagyon jó hatással van ránk a játéka.

🔴 Thomas Müller: Hihetetelenül fontos volt a mai győzelem. Fontos volt, hogy az idei utolsó négy mérkőzésünket, amelyeket meg akarunk nyerni, egy győzelemmel vezessük fel. Megerősítést akartunk nyerni, hogy megfelelő amit csinálunk. Részben ma is pechünk volt a befejezéseknél, viszont behúztuk a meccset.



🔴 Manuel Neuer: Ez történelmi pillanat számunkra. Nem csak rekordokat akarunk dönteni, elsősorban meccseket akarunk nyerni. Természetesen fantasztikus, hogy ez ilyen jól sikerült a csoportkörben. Minden mérkőzésen nagyon jól és konstans módon játszottunk a BL-ben. Most visszavan még három meccsünk – mindent bele kell adnunk és be kell gyűjtenünk a győzelmeket. A döntő az álmunk, de tudjuk mi történt tavaly – kikaptunk a Liverpool ellen. Meglátjuk kit kapunk, ezután pedig meccsről meccsre fogunk gondolkodni.

▪ Hansi Flickről: Az ő irányítása alatt minden mérkőzésen jó játszottunk. Nagyon pozitív a tendencia, nagyon jól megy a csapatnak és a filizófiája is passzol hozzánk. Mindannyian pozitívak vagyunk, ami az edzőkérdést illeti.

🔴 Thiago: Hansi szuper. Hansi egy szuper ember, nagyon kedves és egy hihetetlen edző is. Minden játékos örül neki és szerencsés vele.

🔴 Hasan Salihamidzic: Első német csapatként sikerült mind a hat csoportmérkőzést megnyerni, ehhez gratulálni kell a srácoknak. Jó meccset játszottunk. Nagyvonalakban miénk volt az irányítás. Sok helyzetet dolgoztunk ki és megérdemelten győztünk – igazán jó volt a fellépésünk és a középpályán való kreativitásunk. Fontos győzelem volt, önbizalmat ad nekünk a soron következő bajnokikra.



🆚 Jose Mourinho: Pár játékos először játszott az én irányításom alatt. Fontos volt nekem, hogy információkat gyűjtsek róluk. Az a tény, hogy már az Olympiakos ellen kvalifikáltuk magunkat a következő körbe, megadta azt a lehetőséget számunkra, hogy rizikó nélkül utazzunk ide. Elégedett vagyok az általam hozott döntésekkel. Úgy gondoljuk, hogy ez volt a legjobb döntés a csapat számára. Sok infóhoz jutottam ma hozzá és ezzzel elégedett vagyok. Az én kívánságom az, hogy a negyed- vagy elődöntőben térjünk ide vissza.




„Ma sem volt minden szuper, de jelzést adtunk” – Reakciók: Bayern 3-1 Tottenham
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top