Bundesliga

Flick: Tizenegy egészséges mezőnyjátékosunk van



A Bayern mestere az utolsó bajnoki előtt adott sajtótájékoztatót.


A Wolfsburg elleni meccsről: A két vereségünk után elterveztük, hogy az utolsó három meccsen begyűjtjük a kilenc pontot. Hat már megvan belőle, most pedig megakarjuk nyerni az utolsó hazai meccsünket is. Újabb nagyszerű 90 percet akarunk nyújtani a szurkolóinknak – azzal az intenzitással és játékkedvvel, amellyel az érkezésem óta játszunk. Győzni akarunk, a csapat eltervezte és már várják a meccset. Freiburgban megvolt a csapatszellem, a pályán és a padon is mindenki ünnepelt. Így akarom látni a csapatom.

A Wolfsburgról: Sok egyéni kvalitás rejlik bennük, sokoldalú a csapatuk. Oliver Glasner kihívások elé állítja az ellenfeleit, ráadásul nagyon jól fejelő játékosaik vannak. De ott van például Arnold vagy Brekalo, akik szintén nagyon jó focisták.

A személyi helyzetről: Thiago eltiltott. Tizenegy egészséges mezőnyjátékosunk, rajtuk kívül öt utánpótlásjátékosunk van. Keveset is edzettünk ma. Goretzka és Tolisso továbbra is harcképtelen. Alaba is kapott egyet a Freiburg ellen, de holnap ott lesz velünk.

Lewandowskiról: Robertet a holnapi meccs után rögtön megoperálják, nem akarunk időt vesztegetni. A gyógyulási folyamat 10-14 nap körülire tehető.

A rotációról: Támogatom azt, hogy a legjobb játékosok legyenek ott a pályán, ezért is fontos mi történik az edzéseken, de ha három sorozatban ilyen sok meccsed van, a rotáció is velejárója a dolgoknak. Figyelned kell kinek van szüksége szünetre. Mindenkinek meg kell adni azt az érzést, hogy a csapat része.

A saját jövőjéről: A meccs után megbeszéljük. Beszéltünk már róla és jó, ha tartjuk magunkat ehhez. Engedjék meg, hogy lejátsszuk a holnap meccset, aztán majd meglátjuk mi fog történni.

A karácsonyról: Mindannyian örülünk, hogy a családdal tölthetjük a Szent estét. Ez hagyomány. Nekem tulajdonképpen nincs szükségem a kimenőre, tőlem folytathatnánk tovább. A játékosoknak viszont szükségük van a kikapcsolódásra.

Az ifijátékosokról: Helyes dolog volt a legtehetségesebb játékosokat az első csapattal edzetni. Csak akkor tanulsz, ha látod mit csinál egy Lewandowski vagy egy Kimmich. Fontos lépés volt ez a Bayern számára. Fizikálisan van még hova fejlődniük, de mindent megteszünk, hogy akár 90 percig is játszhassanak.

Hogyan értékeli az évet? Ezen még nem gondolkoztam. Élvezem a jelent. 2019-et teljesen másképp terveztem az FC Bayern megkeresése előtt, ezután teljesen másképp alakultak a dolgok. Ez egy normális élet – sokszor alakulnak a tervezettnél másképp a dolgok. Elégedett vagyok a jelenlegi helyzetemmel.



Flick: Tizenegy egészséges mezőnyjátékosunk van
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top