Akadémia

Hivatalos: Az idősebb Tillmant leigazolta a Fürth



A Bayern bejelentette, hogy a 20 éves Timothy Tillman azonnali hatállyal a másodosztályú Greuther Fürth csapatához igazol.



Az amerikai gyökerekkel rendelkező játékos szerződése nyárig élt a bajoroknál és az átigazolás anyagi részleteit azonban nem tették közzé a klubok. Tillman egy 2022 nyaráig és egy opcionális évet tartalmazó szerződést írt alá a lóherésekkel.

Jochen Sauer, a Campus vezetője: „Timothy azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy visszatérjen az egykori csapatához Fürthbe. A rövid hatályú szerződését figyelembe véve ezt szívesen teljesítettük. Minden jót kívánunk neki a jövőben!”

Malik Tillman, a Bayern tehetségesebbnek tűnő játékosának testvére 2015 nyarán, 16 évesen került a Fürth csapatától a Bayern U17-es együtteséhez. 2017/2018-ban 31 meccset játszott a Regionalligában, majd kölcsönben a Nürnberghez igazolva hat bajnokin és hét Regionalliga-mérkőzésen szerepelt a frankok amatőrcsapatában. Münchenbe való visszatérése után rögtön az első edzésen olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy azóta sem játszott egy percet sem a klub U-csapataiban.

Tillman a Fürth honlapjának: Keményen dolgoztam a rehabilitációmon, hogy tavaszra fitt lehetek. Nagyon örülök, hogy visszatértem a korábbi ificsapatomhoz.



Hivatalos: Az idősebb Tillmant leigazolta a Fürth
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top