Interjúk és nyilatkozatok

Müller: Mi lesz velem nyáron? Megbeszélem a klubbal és saját magammal



Thomas Müller október óta először beszélt az átigazolási gondolatairól, de a Sport1-nek elárulta azt is, miért lett ekkora mester az előkészítésben. A nyilatkozat még Dohában készült, de csak hétfőn került publikálásra.



A bajor közönségkedvenc szerződése 2021-ig szól, de Niko Kovac irányítása alatt, a kevés játéklehetőség miatt már eljátszott a távozás gondolatával. Hansi Flick átvételével ismét él a bizalom, de a jövőt illetően nem tud ígéretekbe bocsájtkozni.

„A koncentrációm kizárólag arra irányul, hogy eredményesen zárjuk a szezont. Hogy mi fog történni nyáron, azt meg fogom beszélni a klubbal, illetve saját magammal is. Ezután meglátjuk milyen irányba mozdulnak a dolgok.”

A Sport1 úgy tudja, hogy Müller számára a levegőváltozás és a szerződéshosszabbítás is elképzelhető. Valószínűleg sok fog múlni az edzőkérdésen.

„Egy ilyen döntésnél minden fél bedobja az érveit a kalapba. Meglátjuk mi jön ki belőle. Az embernek mérlegelnie kell, mi az amit mindenki akar.”

A támadóközéppályás friss erővel akar hajtóvadászatot indítani a Bundesliga első helyéért.

„Teljesen biztosak vagyunk magunkban. Véleményem szerint nekünk van a legmagasabb kvalitású keretünk a Bundesligában. Nekünk van a legtöbb tapasztalatunk a címért való küzdelmet illetően, viszont mi vagyunk négy pont hátrányban is. Elvárásunk, hogy ezt ledolgozzuk, a célunk pedig világos: Német bajnokok akarunk lenni! Nagy tisztelettel, de a szükséges önbizalommal állunk a dolgokhoz.”



Müller szerepe az elmúlt időszakban egy kissé megváltozott, a középpálya visszavontabb területén, nagyobb szabadsággal játszik és kevesebb gólt lő. Viszont több gólpasszt ad, ősszel 11 találatot készített elő, mellyel Bundesliga rekordot adott át a múltnak.

„Én magam is szívesen szerzek gólt. Viszont ha rátekintek a keretünkre, főleg a támadórészlegre, akkor momentán nem látok olyan nagyon sok játékost, akik egy bizonyos időpontban, a pálya utolsó harmadában még egyszer felnéznek, inkább befejezőink vannak az elülső harmadban.”

Hansi Flick erősítésért kiált, nagy kérdés, hogy januárban kap-e új játékosokat. Müller is érintette a témát.

„Sergén kívül mindannyian remekül abszolváltuk az edzőtábort. Viszont már alapból szűkös profikerettel utaztunk Dohába, pár játékosunknak otthon kellett maradnia. Kétségtelenül sok jó fiatalunk van, viszont a müncheni elvárások nagyon magasak, ezért reméljük, hogy páran hamarosan visszatérnek. Hogy lesz-e új igazolás? Bármi lehetséges. Kitűzött céljaink a legmagasabbak, tehát így is kell hozzáállnunk a szituációhoz. A pályán mindent meg kell tennünk azért, hogy hozzuk az eredményeket.”

A Bayernnél fokozatosan megy végbe a generációváltás. Az igazgatóságban Kalle mellett Hainer és Kahn vezető szerepet töltenek be, Brazzo is egyre nagyobb felelősséget vállal. Davies beépült, Boateng, Martínez szénája kifelé áll, Nübel belátható időn belül átveszi Neuer szerepét, illetve az idősebb generációhoz tartozó Robben, Ribéry, Rafinha és Hummels tavaly befejezték a müncheni pályafutásukat. 2021-ben hét játékos szerződése jár le, többek között Mülleré – az ő szerepét hosszútávon a Bayernnel összeboronált Kai Havertz töltheti be.

„Ez egy szép vitatárgy a csapatunkon kívül. Természetesen mi is beszélünk róla, de ez nem befolyásol minket. Fél éven belül annyi minden történik a keretpolitikában, hogy a csapatunk számára ez jelenleg nem releváns. Azok a srácok, akik most a csapatunk tagjai, abszolút topkvalitásokkal rendelkeznek.”



Müller: Mi lesz velem nyáron? Megbeszélem a klubbal és saját magammal
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top