Alexander Nübel nyári érkezése fenekestül felforgatja a kapuskérdést a Bayernnél – bár Neuer feltétlenül ragaszkodik a posztjához és a klub ígérete szerint is ő maradhat az egyes, a 2021-ig szóló szerződésének meghosszabbítása kérdésessé vált. Sven Ulreich távozása szinte borítékolható, illetve Christian Frücht célja is az, hogy kölcsönben ugyan, de elhagyja a klubot.
A BILD-nek adott nyilatkozatában a Bayern negyedikszámú hálóőre, a 20 éves Ron-Thorben Hoffmann adott hangot elégedetlenségének.
„Az FC Bayern visszautasította az átigazolási kérelmem, mert négy kapussal akarták a szezont elkezdeni. Alexander Nübel szándékolt megszerzése az ügynökömmel való megbeszélések során nem volt téma a nyáron, viszont most döntő mértékben folyásolja be a helyzetem.”
Hiába voltak jó ajánlatai, Hoffmannt marasztalta a klub, a harmadoszálytú Bayern II-ben ígértek neki lehetőséget.
„Volt pár jó ajánlatom, többek között az Union Berlintől és egy svéd elsőosztályú csapattól. A harmadosztályú Magdeburg és az Uerdingen is érdeklődtek a megszerzésem iránt. (…) Azt ígérték, hogy a harmadosztályú meccseken osztozunk a mérkőzéseken, csakúgy mint korábban. Eddig erre még nem került sor.”
Ha Ulreich és Früchtl távozik, Hoffmann jó eséllyel megkaphatja a kezdőtagságot a Bayern II-ben és ez elgondolkoztathatja őt a jövőjéről.
„Ha a Bayern harmadikszámú kapusként lát majd engem és a következő szezonban a harmadosztályban játszhatok, opciót jelent számomra a maradás is. Különben viszont megyek. Akkor szeretnék távozási engedélyt kapni.”