Aligha van olyan sportszerető ember ezen a bolygón, aki ne tudná, ki az az Oliver Kahn. Akik kedvelik, sosem felejtik el sportemberi és egyáltalán emberi nagyságát, akik pedig nem kedvelik, gyakran hozzák fel pályafutása néhány olyan momentumát, amikor a kelleténél nagyobb szenvedéllyel és agresszivitással viselkedett a pályán. Egy dologban azonban senki sem kételkedik – és nincs is erre oka: Oliver Kahn személyében minden idők egyik legnagyszerűbb kapusát tisztelhetjük. Talán a legnagyobbat.
Oliver Kahn 1969. június 15-én született Karlsruhéban. Futballpályafutásának kezdete is e városhoz kötődik. 1975-ben, 6 évesen a Karlsruher SC színeiben kezdett el focizni, 19 éven át, egészen 1994 nyaráig itt is maradt. E klubnál lett profi, e klubnál kapott először válogatottbeli behívót, e klubnál lett ismert kapus.
A Bundesligában 1987. november 27-én mutatkozott be egy 1. FC Köln elleni mérkőzésen, mely nem sikerült jól számára: csapata 4-0-ra kikapott. Az ellenfél kapujában egyébként a későbbi világbajnok kapus, válogatottbeli csapattárs, Bodo Illgner állt.
Elsőszámú kapussá 1990 nyarán vált a KSC-nél, mely szerepkörben 4 évet töltött. Részese volt a KSC 1993-as bajnoki bronzérmének és azt követő évi UEFA-kupa-menetelésnek, melynek végén az elődöntőben a Salzburg csak idegenben lőtt gólokkal ütötte el őket a döntőtől. A Valencia elleni 7-0 során természetesen Kahn is a pályán volt.
1994 nyara mérföldkő a Titán karrierjében. Egyfelől hála Berti Vogts behívójának, ott lehetett az amerikai világbajnokságon, másfelől akkori kapusrekordnak számító összegért a Bayern München játékosa lett, Raimond Aumann szerepét vette át a rekordbajnoknál.
Érkezését követő időben a Bayern München végleg kilábalt a 90’-es évek elejének szerényebb időszakából, s az egy 2007-es tavaszt leszámítva mindig dobogón végzett a bajnokságban. Részese, sőt vezéregyénisége volt a Bayern München legújabb korának minden fontosabb nemzetközi sikerének: vele a csapat 1996-ban UEFA-kupát, 2001-ben pedig Bl-t és világkupát nyert.
A 2001-es Bajnokok Ligája döntőn mind szakmai, mind emberi szempontok alapján végleg felért a csúcsra: egyfelől három tizenegyest is hárítani tudott, közte azt, amivel biztossá vált a végső siker. Másfelől pedig a győztes pillanatok közepette, azokban a pillanatokban, amikért egész életében dolgozott, s amiért nagyon-nagyon kijárt volna, hogy csak a saját örömével foglalkozzon, Oliver Kahn hatalmas emberségről számot adva hosszasan vigasztalta az ellenfél síró kapusát, Santiago Canizarest. A futball történetének talán legcsodálatosabb megnyilvánulása volt ez.
Oliver Kahn válogatottbeli karrierjének egyik érdekessége, hogy annak ellenére vált a német futball legendás alakjává, hogy mindössze egyetlen világbajnokságon volt a Nationalelf elsőszámú kapusa: 1994-ben Illgner és Köpke, 1998-ban Köpke, míg 2006-ban Jens Lehmann állt előtte a sorban. Míg Oliver Kahn tisztességgel kivárta, míg elődei visszavonulnak, addig Jens Lehmann azt helyezte kilátásba Jürgen Klinsmann akkori szövetségi kapitánynál, hogy amennyiben csak csereként számít rá Oliver Kahn (!) mögött, akkor nem vállalja a válogatott kerettagságot. Klinsi engedett a kvázi zsarolásnak, Oliver Kahnt pedig egész Németország sajnálta, még a Werder Bremen szurkolói is támogatóan nyilvánultak meg vele kapcsolatban a Bayern brémai vendégjátéka során: Oliver Kahn emberi nagyságát az is emeli, hogy mindennek ellenére, vállalta a másodhegedűsi szerepkört, s végig támogatóan lépett fel Lehmann-nal szemben. Az a pillanat pedig, amikor a 2006-os világbajnokság negyeddöntőjében odament Lehmannhoz a tizenegyeseket megelőzően, ugyancsak a modern futball egyik felemelő pillanata volt.
De persze Oliver Kahn nemcsak emberként, hanem kapusként is óriásit alakított a világbajnokságon: 4 évvel korábban. Aligha létezhet annál a teljesítménynél jobb a labdarúgás történetében, mint amit ő bemutatott azon a VB-n. A sors sajnos az 1999-es Bl-döntőhöz hasonlóan ismét a legrosszabbkor sújtott le rá: a brazilok elleni világbajnoki döntőben. Mikor már maguk a német játékosok is elhitték, hogy ott azon a meccsen jobbak, mint az egekig sztárok brazilok, sajnos egy kemény brazil lövést a lehető legrosszabb helyre engedett ki mellkasáról. A futball igazságtalansága…
Oliver Kahn karrierjének csúcspontjai mindenképpen az ezredforduló éveihez voltak köthetők. Ez azonban nem jelentette azt, hogy kiégett vagy megfáradt volna: egészen 2008-as búcsújáig csúcsformában védett, s nyoma sem volt annak, hogy egyre csak közeledett a 40. életévéhez. Azon kevesek egyike volt, akiknél nem volt lecsúszás, nem tiszteletből vagy megszokásból állt ő egészen 2008 nyaráig a Bayern kapujában – amelynek 2002-től kapitánya is volt-, hanem azért, mert még mindig a világ legjobbjai közé tartozott.
Búcsúját ugyan több részletben kaptuk, mégis megrendítő volt: a válogatottól a 2006-os világbajnokság bronzmeccsén búcsúzott. A Bayerntől pedig bajnokin 2008. május 17-én egy 4-1-es sikerrel. A csapattól az ezt követő indiai túrán búcsúzott el, míg a világ labdarúgásától 2008. szeptember 2-án egy Bayern München – Németország barátságos mérkőzésen.
Oliver Kahn az aktív futball után is könyveket írt, motivációs programokban vestt részt és a ZDF televízió szakértője is volt. 2020 januárjában pedig eljött a nagy pillanat: visszatért a Bayernhez, a felügyelő bizottság tagjaként.
Klubsikerei:
Bajnokok Ligája győztes (2001)
Világkupa győztes (2001)
UEFA-kupa győztes (1996)
8x német bajnok (1997, 1999, 2000, 2001, 2003, 2005, 2006, 2008)
6x német kupagyőztes (1998, 2000, 2003, 2005, 2006, 2008)
6x német ligakupa-győztes (1997, 1998, 1999, 2000, 2004, 2007)
Válogatottbeli sikerei:
Európa-bajnok (1996)
Világbajnoki ezüstérmes (2002)
Világbajnoki bronzérmes (2006)
Egyéni díjai:
3x világ legjobb kapusa (1999, 2001, 2002)
A világ második legjobb játékosa (2002)
2x 3. helyezés az Aranylabda-szavazáson (2001, 2002)
2x Az év játékosa Németországban (2001, 2002)
A világbajnokság legjobb játékosa (2002)
A világbajnokság legjobb kapusa (2002)
MVP a BL-döntőn (2001)
A Bayern München tiszteletbeli csapatkapitánya (2008-)
és még sok más…
