A Paderborn elleni szűk, 3-2-es győzelmet követő reakciók.
🔴 Hansi Flick: Elégedett vagyok az eredménnyel. A Paderborn a végsőkig próbára tett minket. A 2-2 után mindent megpróbáltunk, ezért gratulálnom kell a csapatomnak, kiharcoltuk. Csapatként küzdöttük le a hanyatlásunkat és csikartuk ki a győzelmet. Háromvédős felállásba rendezkedtünk be, egyértelmű, hogy nem mindig minden klappolt csodásan. Az első félidőben alig engedtünk helyzetet, pár támadásban viszont mi sem játszottunk annyira letisztultan. A félidőben felhívtuk erre a figyelmet. Nem volt egyszerű meccs, de ezt előre tudtuk, ugyanis a megfelelő tisztelettel kezeltük őket. A Paderborn jó focit játszik. Mindig megpróbálnak játékos megoldásokat találni és céltudatosan menni előre. Óriási gratuláció Steffennek azért, amit tett a csapatával. Minden jót és a szükséges pontokat kívánom nekik, hogy jövőre is pályára léphessenek Münchenben. Végsősorban örülök, hogy megszereztük a három pontot.
🔴 Manuel Neuer: Nagy megkönnyebbülés! Az volt a célunk, hogy megszerezzük a három pontot. Fontos volt, hogy csapatként gázt adtunk és hittünk abban, hogy a magunk javára tudjuk eldönteni ezt a mérkőzést. Természetesen bosszantó volt, hogy a 2-2 után nagyon meg kellett dolgoznunk a győzelemért, de csapatként ez sikerült. Az eltiltottak miatt egy kicsit át kellett szerveződnünk, másik taktikai formációban játszottunk. Ezért világos volt, hogy nem fogjuk tudni az elejétől azt a játékunkat folytatni, amelyet az elmúlt hetekben nyújtottunk.
▪ A 1-1-et megelőző hibájáról: Ez egy 50-50 szituáció volt. Nem akartam buktatni, mert az kiállítást vont volna maga után. Éreztem, hogy megelőz a labdával, ezért nézett ki úgy a szituáció, ahogy. Ez hozzátartozik a játékomhoz, megtörténhet az ilyesmi. Ha százszor megpróbálom, 99 alkalommal sikerül.
🆚 Steffen Baumgart, a Paderborn edzője: Mindig elégedett vagyok a srácaimmal. Tudjuk, hogy mindig a határainkat kell feszegetnünk az ilyen teljesítményért. A Bayern végül épphogy nyerni tudott. Természetesen szívesen szereztünk volna pontot, főleg ha az ember látja, mikor lőtték a harmadik gólt. Ezért is bosszantó számunkra az eredmény. A játékosaim mindent megtettek, de a végén egyre magasabb volt a nyomás. Sajnos nem volt elég a pontszerzéshez. A legjobb csapat ellen játszottunk.
🆚 Leopold Zingerle, a Paderborn kapusa: Természetesen nagyon elégedettek lehetünk a teljesítményünkkel. Egy kicsit tükrözi az egész szezonunkat – mindig jól játszunk és tartjuk magunkat, de pontot nem tudunk szerezni. Ma közel álltunk ahhoz, hogy magunkkal vigyünk egyet. Szerencsétlenségünkre 3-2-re kikaptunk, habár a Bayernnek voltak jó lehetőségei. Ha korábban kapjuk be a gólt, valamelyest egyértelműbbé vált volna a meccs.