A Paderborn elleni 3-2-es győzelem mérföldkövei, érdekességei.
ROBERT LEWANDOWSKI…
▪ a Paderborn elleni duplájával a 24. és a 25. bajnoki gólját szerezte. 23 forduló elteltével csak Gerd Müller volt képes ennyi gólt szerezni – neki kétszer is sikerült: a 69/70 és a 71/72-es szezonban.
▪ a Paderborn elleni összes eddigi bajnokiján betalált. Négy mérkőzésen összesen hat gólt szerzett.
▪ a 2019/2020-as szezonban 32 tétmérkőzésen összesen 38 gólt lőtt. Az európai topbajnokságokban ez a legjobb érték.
▪ az idei bajnokságban hatodszorra lőtt legalább két gólt egy mérkőzésen, ötször hazai pályán tette. A lengyelnek kilenc kapusalövési kísérlete volt, amely duplája annak, amellyel a feljutó csapat próbálkozott.
SERGE GNABRY…
▪ a 100. bajnoki mérkőzését játszotta és a tizedik gólját ünnepelte a mérkőzésen. A 24 éves szélső szerezte meg a vezetést, majd két gólpasszával jelentős mértékben járult hozzá csapata győzelméhez.
▪ az eddigi négy szezonjának mindegyikén kétszámjegyű gólt termelt – személyes rekordja 11 gól, ezt 2016/17-ben érte el Brémában. Jelenleg 10-nél jár.
▪ a karrierje során másodszorra vette ki a részét egy mérkőzésen legalább három gólból. Korábban a Tottenham elleni 7:2 alkalmával lőtt négy gólt és adott egy gólpasszt.
▪ neve mellett a 100 bajnoki meccsen 41 gól és 19 gólpassz szerepel. A legutóbbi 12 bajnokiján 13 gólhoz járult hozzá (8 gól, 5 assziszt).
EGYÉB ÉRDEKESSÉGEK…
▪ A Bayern veretlenségi szériája először nyúlt az idei szezonban 11 mérkőzésesre (10 győzelem, 1 döntetlen). Hansi Flick irányítása alatt 17 meccsből 14-et megnyertek a bajorok, ez 82 százalékos győzelmi mutató.
▪ A Bayern mindig lőtt legalább három gólt a Paderbornnak.
▪ Thomas Müller az 517. tétmeccsét abszolválta a Bayernben, ezzel beérte Philipp Lahmot az 1965-ös feljutás óta számontartott örökös ranglista hetedik helyén.
▪ Alvaro Odriozola az első félidőben 26 sprintet vágott le jobboldalon, többet mint bárki más. Senki más nem sprintelt az első 45 percben 18-nál többször.