Bajnokok Ligája

Rummenigge bankettbeszédje: Hansi – maradj amilyen vagy, nagyon elégedettek vagyunk



Karl-Heinz Rummenigge a Chelsea elleni 3-0-ás győzelmét követő bankettbeszédje.


Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, kedves vendégek, kedves csapat, kedves edzői stáb, élén Hansi Flickkel,

Először is szeretnék szívből gratulálni a csapatnak és az edzői stábnak azért, mert ma egy olyan farsangi keddben volt részünk, amelyet mindannyian kívántunk volna. Nagyszerű volt! (tapsvihar)

Az embernek olyan benyomása van, amikor Londonba jön, hogy ez a város szeret minket – 2013-ban Bajnokok Ligáját nyertünk itt a Dortmund ellen, illetve pár héttel ezelőtt, amikor a Tottenham ellen játszottunk, 7-2-re végeztünk, ma 3-0-ára győztünk. Ez egy olyan város, amely szeret minket, amely szereti a Bayern Münchent és ezekből a mérkőzésekből sok energiát meríthetünk a következő hetekre és hónapokra – erre kétségkívül szükségünk is van.

Most viszont fontos hetek állnak előttünk. Szombaton idegenbeli meccsünk lesz Hoffenheimben, majd kedden jön a kupameccsünk Gelsenkirchenben a Schalke ellen. Ezek mind úttörő mérkőzések, ezek a feladatok állnak most előttünk.

A Bajnokok Ligájában a mai 3-0-ával természetesen egy óriási lépést tettünk a negyeddöntőbe jutás felé. Ez volt, illetve ez is a legnagyobb célunk, de Münchenben még véglegesítenünk kell a dolgot, hogy szépen fejezzük ki magunkat.



Azt hiszem ez sikerülni fog a csapatnak, de továbbra is koncentrálnotok kell, hogy fenntartsátok az akaratotokat, hogy az idei évre kitűzött nagyszerű cékokat, amelyek a szemünk előtt lobognak, év végén el is tudjuk érni. Nagyszerű karakteretek van, ezt ma este ismét láthattuk. És azt hiszem, ez a remek karakter messzire vezet majd benneteket, ha ilyen stílusban folytatjátok tovább.

Képtalálatok a következőre: rummenigge

Volt egy születésnaposunk, az edzőnk 55 éves lett. Ez egy szép kor. Tegnap este már koccintottunk, de szeretnék ma este egy kisebb ajándékkal kedveskedni neki (átadja a csomagot). Kedves Hansi, boldog születésnapot, minden jót neked. Ez a csomag a tiéd, aki nem tudná mi van a piros csomagban: Ez egy toll. Tollakkal pedig néha papírokat ír alá az ember FC Bayernnél. Minden jót kívánok neked! (Taps)

Folytasd továbbra is így, csináld jól. Maradj olyan, amilyen vagy. Nagyon, nagyon elégedettek vagyunk a csapat játékával, az eredményekkel és azzal a futballal, amelyet itt ünnepelhetünk. Minden jót a jövőben!

Szép estét szeretnék kívánni nektek, ezennel megnyitom a bankettet. Jó étvágyat, nagyon köszönöm!



Rummenigge bankettbeszédje: Hansi – maradj amilyen vagy, nagyon elégedettek vagyunk
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top