Egyéb

DFL-vezető: „A következő forduló nézőkkel nem reális” – Alaba és Goretzka is nyilatkozott



Az előzetes hírek szerint komoly esély van arra, hogy az olaszországi minta alapján Németországban is üresházas mérkőzésekre kerüljön sor. Az egészségügyi miniszter szerint ez indokolt lenne, de a Bayern orvosának a véleménye is  az, hogy logikus döntést jelentene, ha így döntenének a helyi hatóságok. A Bayern két játékosa és a Német Labdarúgó Liga (DFL) vezére is elmondta a véleményét a dologról.

Goretzka: „Vannak fontosabb dolgok a futballnál. Ha a szakértők véleménye az, hogy az üresházas mérkőzésekkel valami jót teszünk az országért és a terjedés ellen, akkor komolyan kell vennünk, ez nyilvánvaló.”

Képtalálatok a következőre: goretzka

Alaba: Nagyon szomorú lenne a futball, a rajongók, a játékosok szempontjából. A futball a nézőkből, az atmoszférából és az érzelmekből táplálkozik. Nagyon nagy kár lenne, ugyanis a mi szintünkön nagyon fontos a támogatás. Az erre hivatott szakértők tudják a legjobban felbecsülni és döntenek majd ebben a kérdésben. Viszont az egészség a legfontosabb!

Képtalálatok a következőre: alaba

Christian Seifert, a DFL-vezetője a BILD-nek elmondta, hogy természetesen teltházas Bundesligát szeretnének, de a határozatot a helyi hatóságok hozzák meg, és ezt fogják követni, nem a klubok és nem is a DFL kezében van a döntés. Elmondta, hogy szívesen játszanának a következő fordulóban is nézőközönséggel, de ez sajnos nem reális. Azt viszont leszögezte, hogy a bajnokságot a különböző szerződések, az időbeosztásbeli káosz megelőzése miatt mindenképp befejezik, nem fognak mérkőzéseket és játéknapokat sem elhalasztani – május közepéig szükségük van egy tabellára, amellyel a kieső, feljutó klubok tervezhetnek.

DFL-Boss Christian Seifert


DFL-vezető: „A következő forduló nézőkkel nem reális” – Alaba és Goretzka is nyilatkozott
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top