Jens Spahn német egészségügyi miniszter javaslata szerint Németországban le kellene fújni az 1000 főnél nagyobb létszámú tömegrendezvényeket a koronavírus terjedésének minimalizálása miatt. Ez az intézkedés természetesen érintené a labdarúgást is, állítólag már a következő fordulót is nézők nélkül játszhatják le a Bundesligában, sőt a bajorok hétvégi, Union elleni idegenbeli meccse és a Chelsea elleni müncheni találkozója is üresen tátongó stadionban kerülhet megrendezésre.
Mennyire reális? Természetesen nem bagatellizálják el a helyzetet – Olaszországban például rohamos sebességben terjed a kór, hétfőn pedig Németországban is regisztrálták az első két halálos kimenetelű esetet. A Bayern egyik legfontosabb orvosa, Prof. Dr. Roland Schmidt a BILD-nek nyilatkozott a szituációról:
„Nagyon is eltudom képzelni, hogy ez egy logikus intézkedés lehet – talán muszáj is megtenni. Lehet, hogy az fog történni, aminek történnie kell – ahogyan azt Spahn úr is megmondta.”
Schmidt a müncheni „Barmherzige Brüder” kórház belgyógyászatának főorvosaként az új igazolások orvosi vizsgálataiban vállal szerepet,, ő vizsgálja a játékosok szívét és idegeit, illetve az Allianz Arénában is mindig ott van szükség esetén. Ő most a Bayern koronavírus-szakértője.
„Különböző intézkedéseket vezettünk be. A játékosokat és a klub munkatársait tájékoztattuk a higiéniai és viselkedési eljárásokról. Ezek az információk ahhoz járulhatnak hozzá, hogy a klub dolgozói és játékosai közül senki se fertőzödjön meg.”
A klub korábban közzétette, hogy a Robert Koch egészségügyi intézet és Dr. Schmidt javaslatára a játékosok ne készítsenek szelfit a rajongókkal és aláírásokat se adjanak nekik – február 17.-e óta egyébként nyílt edzés sem volt a Säbeneren.
Schmidt elmondta, hogy nem csak a koronavírus, hanem az influenza és cseppfertőzéssel terjedő betegségek megelőzése miatt is fontosak ezek az intézkedések. Illetve felhívta a figyelmet arra, hogy eddig is voltak fertőtlenítő adagolók a profi szárnyban, most viszont rámutattak arra, hogy ezeknek a használata kötelező.
Az üresházas mérkőzésekkel kapcsolatban Jan-Christian Dreesen a felelős vezető, többek között ő felel a szurkolók és a rajongói csoportok biztonságáért is. Erről Hasan Salihamidzic beszélt:
„Nem tudom pontosan hogyan tovább. Jan Dreesen nálunk az az ember, akinek megvannak a kapcsolatai, aki kontaktusban áll a hatóságokkal. Mindenki reméli, hogy nem kerül sor nézők nélküli mérkőzésre. De meglátjuk mi lesz…”
A BILD szerint egy keddi ülés során dőlhet el, hogy lesznek-e üresházas mérkőzések Münchenben. Ha igen, akkor lehetséges, hogy a Bayern negyeddöntőbeli, április 7/8-ai hazai BL-meccsét is érinteni fogja az intézkedés.